Életforma.hu

STÍLUS

Ünnepi teríték természetes stílusban

Szeretnénk idén végre nyugodtan, tudatosan felkészülni a karácsonyra úgy, hogy minden időben elkészül és nem feszeng az egész család a teendőkön? Tervezzük meg előre a terítéket és szerezzünk be személyre szóló ajándékokat, de ne feledjük, nem történik semmi, ha idén nem lesz minden tökéletes!

Mindannyian máshogy szeretjük tölteni az ünnepeket. Van, aki nagy családban, és van, aki inkább egyedül. Van, aki számára nem létezik karácsonyi menü bejgli nélkül, és ismerünk olyat is, aki minden évben újabb desszerttel kísérletezik. Vannak, akik szerint a karácsony csakis ajándékhalommal és plafonig érő klasszikus fenyőfával az igazi, mások pedig ajándék gyanánt beérik egy szolidan dekorált asztallal és egy vacsorával a szeretteik körében. És még bőven sorolhatnánk, mennyi módon töltik az emberek az ünnepet.

“Nem baj, ha nem megy minden a tervek szerint. Lehet, hogy már karácsony előtt elfogy a süti, és a karácsonyfadíszek közül is hiányzik néhány. A legfontosabb, hogy így is élvezzük az ünnepet!” – vallja a Bonami webáruház csapata.

A Bonami szakértői szerint a karácsony varázsa pont ebben rejlik! Nem tökéletesnek kell lennie, hanem a miénknek. Valami nem a terv szerint alakul? Ne aggódjunk, pont ettől lesz emlékezetes! Ünnepeljünk úgy, ahogy mi szeretnénk, ahogy nekünk a legjobb!

Fenyőágas, bogyós teríték

Akár az egyszerűség is lehet szempont az ünnepi asztalnál (Fotó: Bonami)

“A bogyókat és ágakat már pár nappal karácsony előtt be lehet gyűjteni az erdei sétánk során, ami kiváló alkalom arra, hogy a nagy karácsonyi rohanásban kicsit megpihenjünk a természet lágy ölén. Két ünnepi teríték tippet és egy, már a karácsony előtti időszakban is használható asztaldekorációt mutatok meg a kampányban“ – mondja Zergi Bori, a webáruház szakértője.

"Csodásan harmonizálnak együtt a természet színei. Barna, zöld, fehér, és az ünnep kedvéért egy kis arany is bekerült a képbe. Ültetőkártyákat is készítettem, szárított eukaliptusz levélre írtam rá a vendégek nevét. Egyszer használatos szalvéta helyett textil változatot használunk. Elegáns megjelenést ad egy terítéknek, és jóval környezetbarátabb megoldás, mint egy papírszalvéta. Mindennek az alapja egy egyszerű kockás terítő, amit nem csak karácsonykor, hanem más alkalmakkor is használhatunk" - folytatta a lakberendező.

Csipkebogyós teríték

A másik ünnepi terítéknek nagyjából ugyanazok az alapjai, mint az elsőnek, annyi különbséggel, hogy fenyő helyett csipkebogyó került az asztalra. Érdemes olyan ágakat is begyűjteni, amin kevés levél van, így sokkal mutatósabb.

Ne felejtsük el, a dekorációnak nem az a lényege, hogy praktikus legyen (Fotó: Bonami)

"Itt vajszínű textilszalvétákat használtam, és az oldalukra csipkebogyót csíptettem. A tányér közepére dekorációként raktam egy kisebb, karácsonyi tálkát, szerintem ez nagyon feldobta a terítéket. Néhány gránátalmát és narancsot is betettem a csipkebogyó ágak közé. A piros színt szívesen párosítom a barnával és a fehérrel. Itt is előkerült néhány érdekes váza, amelyek régebben olajosüvegként funkcionáltak" – avatott be Zergi Bori.

Tényleg nem baj, ha az idei karácsony merőben más lesz, mint az eddigiek! Hogy miként tudjátok maradéktalanul kihasználni az együtt töltött időt, arról ITT írtunk. Készíthettek együtt például különfélre lakásdekorációkat is az ünnepre, ehhez ITT találtok némi segítséget.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.