Nyáron többnyire csak átutazóban, hiszen az "irány a tenger" jelszó jegyében csak átszáguldunk a régión Tarvisio-tól Udine-ig, hogy aztán vagy balra Grado és Trieszt, vagy jobbra Jesolo és Velence irányába fordulva meg se álljunk a kiválasztott tengerparti üdülőhelyig. Télen pedig a Dolomitok síterepeiig jutunk csupán el, és maximum a Tarvisio-i piacot keressük fel shoppingolás céljából.
Pedig Friuli-Venezia-Giulia megérdemel egy kis megállást és barangolást, leginkább annak okán, hogy ez a legnagyobb olasz fehérbor termelő vidék. A Júliai-Alpok déli fekvésű dűlőiben, gyönyörűen gondozott szőlőskertekben a francia eredetű chardonnay mellett nagyrészt régi, eredeti olasz fajtákból (Ribolla, Verduzzo, Picolot) készülnek a borok. Különlegessége a Friuli fehér boroknak, hogy általában 100 százalékban egy fajtából készülnek, csak ritkán házasítják őket. Legismertebb boruk a Friuliano, melyet régebben a Tocai jelzővel is elláttak. 2006 óta ez azonban tilos, pontosan a mi tokajinkkal való azonos hangzás miatt. Bár a legenda (és bizonyos régi írások) szerint a szőlőoltványokat néhány generációval ezelőtt éppen Tokajból hozták, a névhasználat - érthető módón - az eredeti termőhelyet illeti meg. A Friuliano ízjegyeiben valóban van némi hasonlatosság a magyar furminthoz, de az eltérő talaj, és klíma sokkal lágyabb, kevésbé markáns bort eredményez.Érdekesség, hogy még a '60-as években Friuli bortermelői "találták fel" a reduktív, azaz az oxigénmentes, gyors borérlelési technológiát, melyet máig friuli módszernek hívnak Olaszországban.
Bár a fehérbor dominál a borvidéken, de vörös borai nem kevésbé finomak, teltek, bársonyosak. A francia eredetű merlot mellett a helyi szőlőfajtákból készült borok is nagy mértékben hozzájárulnak Friuli hírnevének öregbítéséhez. Nem mellékesen a legfinomabb olasz grappák (szőlőtörkölyből készült párlat) is ezen a borvidéken készülnek.
A régió vendéglősei, szállodásai igazi lokálpatrióták. Bárhol állunk meg, a helyi specialitások mellé elsősorban a borvidék borait kínálják. Friuli-Venezia-Giulia leghíresebb terméke a San Daniele sonka. Kizárólag a régióban nevelt, természetes takarmányon tartott hússertések legjobb sonkáiból, különlegesen kialakított fészerekben, minden pácolás nélkül egyszerűen a hegyi levegőn érlelik a világ legfinomabb sonkáját. Ha ellátogatunk San Daniele del Friuli városkába, magunk is láthatjuk a hegyoldalban felállított sonkaérlelőket. Ha nem tudunk több napot rászánni arra, hogy a régióban barangoljuk, akkor a legjobb Udine-ben megállni. Az autópálya felől nem túl vonzó képet mutató városkép valójában egy nagyon hangulatos, szép épületekkel, kisebb palotákkal, templomokkal és igényes vendéglőkkel teli óvárost takar. Bátran bízzuk magunkat a vendéglősre, és kóstoljuk végig a régió legfinomabb borait. Feltétlenül érdemes megnézni Aquileia római városmaradványait, Gemona del Friuli és Cividale del Friuli középkori várkastélyait és óvárosát. Mindenképpen megér egy kirándulást Trieszt, amely nem csupán kereskedelmi, hanem turisztikai kikötőváros is, a parton álló Miramare kastély pedig egykoron a Habsburgok egyik kedvenc "nyaralója" volt. Akár oda-vagy visszaútban, akár a tengerparti nyaralás alatt tesszük, nem bánjuk meg, ha barangolunk egy kicsit Friuli-Venezia-Giulia régióban.