Életforma.hu

STÍLUS

"Vegyél egy lovat a hálószobádba!"

"Nem a szavak és a törvények uralják a világot, hanem jelek és jelképek" - mondja Konfucius. A kínaiak régóta tudják, hogy a szerelmet és a párkapcsolatot, milyen jelképekkel tudjuk erősíteni. Érdemes próbálkozni!

Ez valóban így van hétköznapi életünkben is, hiszen a közlekedési táblák, országzászlók és egyéb elfogadott módszerek naponta néznek farkasszemet velünk.

A kínaiak különösen kedvelik a szimbólumokat a népszerű feng shui területén is, melyek mögött sok generáció babonája és megtapasztalása áll.

Ami népszerűvé tette használatukat, most már hazánkban is, az a tulajdonságuk, hogy tudatos használatukkal, igen hamar változást lehet elérni életünkben. Néha kitartóan várni kell rájuk, de bátran alkalmazhatjuk őket. Arra azért vigyázzunk, hogy ne csináljunk bazárt az otthonunkból.

Nézzük, hogy milyen jelképeket javasolnak, párkapcsolatunk erősítéséhez:

- Természetes kristályok:- rózsakvarc, hegyikristály, ametiszt. Ezeket jól mossuk át folyóvízzel, és mindig tiszták legyenek. Hálószobában mértékletesen alkalmazzuk, ugyanis túlpörgetnek bennünket, megzavarva a nyugalmas alvást is. A szivárvány-kristályok főleg az ellaposodott házasságok felélénkítésére, vagy az új partner bevonzására alkalmasak.

- Mandarin kacsák - a házastársi hűség és boldogság szimbóluma, mivel ezek az állatok egy életre választanak párt maguknak. Ajánlott kép vagy tárgy formájában a hálószobában, és a szerelem, házasság területén- különösen fiatal házasoknak.

- Sárkányfejű teknős, hátán kicsi teknőssel. Akkor hívjuk segítségül, ha nincs párkapcsolatunkban előrelépés, vagy nem sikerül társat találnunk. Hatását növelhetjük, ha piros szalagot teszünk a szájába. Időnként fordítsuk az ablak felé, de ne tegyük az ablakba!

- Krizantém, - nálunk "temető" virágként ismert, de a kínaiaknál a boldogság, a nyugodt élet jelképe. A párkapcsolat területére különösen a sárgát ajánlják.

- Pünkösdirózsa - képének vagy tárgyának elhelyezése a hálóban, vagy a lakás délnyugati területén,- álmaink lovagját segít bevonzani.

- Őszibarack, - Kínában az örök élet és házasság megtestesítője. A már meglévő párkapcsolat elmélyítésére és erősítésére ajánlott.

- Kiskakas, - az eszményi férfi eljövetelében segít, aki vigyáz környezetére és hűségesen ébreszti "tyúkját". A párkapcsolatban a férfi irányító szerepének kibontakozását ösztönzi, és a felek közötti harmóniára vigyáz. (A vörös színű megvédi a ház lakóit a tűztől, a fehér pedig a rossz szellemektől.)

- Hal, - a szabadság jelképe, hiszen ide-oda úszkálhat a vízben. Párban, a szenvedélyek és a fizikai erők aktivitásában segít. A gyermeket óhajtó pároknak is javasolt.(Tehetjük a szerelem területére, de a hálószobában csak szobor formájában!)

- Delfin, - a szeretet, a szorgalom és az anyai ösztönök jelképe. Párban a szerelem és a párkapcsolat területére ajánlott.

- Sárkány, főnix- az előbbi boldog, egészséges párkapcsolatot, az utóbbi gyermekáldás esetén javasolt. A szerelem, vagy a gyermekek területén érdemes elhelyezni őket.

- - a lakás déli részébe ajánlott, ha a hírnevünket szeretnénk erősíteni. Ám ha párkapcsolatban élünk, és a hálószobánk déli fekvésű, ne tegyük oda, mert bevonzza a harmadik személyt. De ha egyedülállóként éppen ez a célunk, akkor nyugodtan helyezzük oda.

A felsoroltakon kívül a szerelem és házasság területére előszeretettel alkalmazzák.

- a pillangót, amely a boldogságért

- a fácánt, amely a szépségünkért

- a pávát, amely a szépségért és méltóságunk megőrzéséért

- a vadlibát, amely a hitvesi hűség megteremtéséért

- méhecskét, amely a férfiak számára segíti a kedvező párválasztást.

Érdemes kipróbálni és kísérletezni, persze némi türelem is kell hozzá.

Rajtad most melyik segítene?


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.