Életforma.hu

STÍLUS

Velem történt...és köszönöm!

Amióta felmondtak a munkahelyemen, állandó pakolási lázban égek itthon. Szekrények ürülnek ,dobozok tartalma cserél folyamatosan gazdát. Mintha tőlük várnám a változást az életemben...

Egyik rendezgetési rohamomban akadt a kezembe a fényképes doboz, vele ömlesztve életem minden szakaszának és szereplőjének fotójával. Na majd itt is fegyelmezek hamarosan, döntöttem el kínvigyorral. Aztán a kezembe akadtál!

A fekete-fehér képen, amely valamelyik gimnáziumi kiránduláson készült, öten ülünk a padon, mi ketten egymás mellett. Leperegtek a négy év filmkockái azonnal :a töri órák, amikor felváltva súgtunk egymásnak,az angol órák, amikor kinevettél, mert rosszul ejtettem vmit (azóta is félve szólalok meg), a bohóckodások, heccelődések...s a félve kimondott szerelmi vallomás.

Öt éve, az osztálytalálkozón beszéltünk utoljára. Azóta sem hallottam róla.

Aztán eszembe jutott az internet egyik csodája: az ismerősöket gyűjtő és raktározó oldal. Hiszen nem is olyan rég jelöltelek vissza! Milyen érdekes is az ember, amikor egyedül érzi magát, rögtön az emlékei és az ismerősei között kutat...hátha valaki szóba áll vele.

Még aznap este írtam egy rövid üzenetet hanyagul-"Na mizujs veled?"- ez volt a lényegre törő tartalma.

És láss csodát! Már másnap megkaptam érdeklődő sorait és nagyon jól esett, hogy azonnal felajánlotta a segítségét.

Néhány vicces, rövid levélváltás és már küldtem is a tel.számom. Majd hívsz...ígérte.

Persze én azt gondoltam már másnap hallhatom....

Eltelt néhány nap, új munka után rohangáltam, gyerekeim sorsát rendezgettem...estéként pedig magamat sajnáltam.

Aztán mégis megcsörrent a telefon!

 A hangja olyan volt mint régen,talán kicsit öblösebb,a humora azonban a régi. Hiába igyekeztem lazán poénkodni, a magam szokásos fanyar humorával válaszolgatni...rögtön levette, hogy mélyponton vagyok.  Alig 10 perces volt a beszélgetésünk, de azonnal helyre tett. Megmondta milyen munka való nékem (hiszen ismer), nem nekem való az önsajnálat, és igenis kapjam össze magam...meg egyébként is tud segíteni, mert helyzetben van. Csak szóljak bátran másnak is.

Bíztatott, simogatta a lelkem, erőt öntött belém néhány perc alatt .Lehet,hogy soha nem fogom kérni a segítségét (amilyen önfejű, majd én egyedül megoldom típus vagyok),de mindenképpen jól esett hallani Őt és tudni azt, hogy számíthatok rá! Köszönöm.

Azóta jobban érzem magam.

Ma este felhívom az unokatestvérem, mert már rég hallottam róla...

Krajcsó Judit


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.