Életforma.hu

STÍLUS

Veszélyes piacozás

Egy csodás Gucci óra 80 ezer forint helyett 20 ezerért, Louis Vuitton táska 15 ezerért és Dior blúz 10 ezerért. Hihetetlen, ugye? Pedig igaz, csak éppen hamis.

Márkás cuccot viselni nagyon menő dolog, a milliomosok rengeteg pénzt költenek olyan tárgyakra, amiket sokkal olcsóbban is megvehetnének, ezzel is bizonyítva társadalomban betöltött, és az őket minden kétséget kizáróan megillető helyüket. Akinek azonban nem telik több százezres ruhákra, kiegészítőkre, vagy beéri a márkátlan holmikkal, vagy cselhez folyamodik.

Magyarországon a legjobb hamisítványokat a Józsefvárosi piacon találjuk, s bár a márkák forgalmazói váltig állítják, hogy a nem eredetinek sokkal rosszabb a minősége, azért szép számmal lehet találni jó vételt. Arra azért mindenképpen figyeljük oda, ha portyára is adjuk fejünket, Adidas helyett semmiképp ne vásároljunk Abidast, mert az sokkal inkább ciki, mint menő.

A budapesti kínálat azonban eltörpül a török, olasz és ázsiai piacoké mellett, így ha arra visz útjuk, feltétlenül iktassanak be egy shopping-túrát, és hozzanak az olcsó kincsekből a barátnőknek is. Persze annyira nagy tétellel azért ne próbálkozzanak, nehogy a vámon kellemetlen meglepetés érje Önöket. 

Azt, hogy a kinézett áru hamisítvány-e, vagy igazi, rendkívül egyszerű megállapítani. Amit a piacokon kínálnak, bódékból, nagy halmokban összeszórva, az minden bizonnyal hamis. Ha mindemellett még az ára is töredéke annak, amibe egy eredeti kerül, megnyugodhatunk, biztosan utángyártott termékkel van dolgunk. Sokat elárul a csomagolás is - egy drága holmit nem tesznek nejlonzacskóba -, valamint a címke, ami feltehetően hiányzik a piaci változatból. 

Ami esetleg a vásárlástól visszatarthat, az a minőség. Jól nézzék meg, milyen anyagot használtak, milyen a kidolgozás, nehogy utólag csalódva a sarokba hajítsák ál-kincsüket. A rossz minőségű anyagok akár allergiát is kiválthatnak, ez egy eredetinél aligha fordul elő. Az is nagyon valószínű, hogy egy gagyi-Gucci nem ketyeg annyi ideig, mint egy igazi.

Elektromos termékeket inkább ne vásároljanak a piacon, ha mégis, alaposan nézzék meg, minden előírásnak megfelelnek-e. Gyógyszerekre minden esetben mondjanak nemet, az egészségüket nem szabad kockára tenni a pénz miatt. Kozmetikumokat is csak abban az esetben vegyenek, ha eredeti csomagolásban vannak - ezek valószínűleg nem is hamisítványok, csupán "lepottyantak egy kamionról".


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.