Életforma.hu

STÍLUS

Vigyázat: soha nem látott nyarak jönnek...

Ha sorba kellene venni azokat a problémákat, melyek a Földet és annak lakóit, vagyis az emberiséget sújtják, akkor a globális felmelegedés az elsők között szerepelne. Sőt még valószínűbb az, hogy az emberek és szakemberek többsége a legsürgetőbb problémaként értékelnék a sarkvidékek élővilágát és az eddigi megszokott, beállt éghajlati helyzetet veszélyeztető változásokat.

Az elmúlt évek nyarai sorra döntötték meg az időjárási rekordokat: erdőtüzek pusztítottak, több száz ember halt meg a hőség miatt. Ősszel sem lett jobb a helyzet, a havas idő közeledtével arra hívták fel a klímakutatók a figyelmet, hogy lehetséges, hogy a síelés a következő évtizedekben kimarad majd a decemberi-januári-februári programokból, ugyanis nem lesz elég hó a síeléshez. És hogy ezek után mire számíthatunk idén nyáron? Ennek jártunk utána.

Az eddigi időjárási statisztikákból sok jóra nem számíthatunk, hiszen amióta folyamatosan mérik a különböző területek hőmérsékletét (1880), azóta a tíz legmelegebb nyár 1990 utáni évre esett, és semmi nem mutatja, hogy a folyamat megállna. És hogy milyen hatásai lesznek a hőségnek? Nos, a jövő illetően még vannak találgatások, ám néhány negatív hatás már most körvonalazódik.

A gleccserek eltűnését már régóta jósolják a szakértők, nem véletlenül. A hegyekben nyaranta ugyanis normál esetben körülbelül ötven meleg napra kell számítani, amely nem veszélyezteti a gleccsereket. Azonban 2003-ban száz meleg nap volt az európai hegyekben, ez pedig óriási olvadást váltott ki. Azok a nyáron is üzemelő gleccsertelepek, ahol akár júniusban, júliusban is lehetett síelni, a kilencvenes évek elején sorra zártak be, mert nem volt min csúszkálni.

A felmelegedés nemcsak a hegyvidékeket, hanem a sarkvidékeket is érinti, nem is akármennyire, hiszen a melegebb nyári időszak olyan változásokat indukál, amelyek több faj szaporodását nehezíti meg, így például az Adelie-pingvinekét. Bár viszonylag kevés tanulmány született arról, hogy pontosan milyen sebességgel fognak eltűnni a sarki jégtakarók, és egyáltalán eltűnnek-e teljesen, az olvadás jelei már most is láthatóak. A jégtakarók olvadása nemcsak azért negatív hatású, mert emelkedik így a tengerek, óceánok vízszintje, hanem azért is, mert a víz több hőt képes elnyelni, mint a jég, ezért ez további felmelegedést eredményez.

És hogy nekünk, Magyarországon mivel kell majd megbirkóznunk? Mivel a klímaváltozás a világ összes országát érinti, ezért nekünk is számolnunk kell a következményekkel. Egy 2001-es jelentés szerint 2010-re 1,4-5,8 fokkal nő majd az átlaghőmérséklet a Földön, és ez hatással lesz hazánk éghajlatára is. Ahogy Mika János éghajlatkutató az Indexnek elmondta, a jelenlegi átlagnál magasabb hőmérséklettel és egyenetlenül eloszló csapadékkal kell számolnunk a 21. században. 

A témában további cikkeket olvashat a Piac és Profit klímablogjában


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.