Életforma.hu

STÍLUS

VV Leót csúnyán megverték!

Manapság az ember örül, ha néha megúszhat egy jókora pofont. Nem így a mi Leó-Zsoltunk, aki tegnap este kivívta maga ellen a sötét erőket... Akár kettőt is megérdemelt volna a kézi erőszakból!

Először azért, mert csótányokat „terített az asztalra", tulipánok helyett. Persze étvágyat nem, de a hangulatot azonnal begerjesztette velük. A pohárhiányért, az üres fokhagymakrém levesért, a hideg és sótlan húsért be is szólogattak néki hálából a vendégek.

Pedig a házigazda nagyon igyekezett, ám ettől egyre fáradtabb és feszültebb lett. Ezt aztán a legkedvesebb óvodástársán, Ágicán vezette le. Folyamatos, véget nem érő, marathoni civakodásuk, már annyira idegesítő, hogy az alacsony vérnyomásúaknak lassan ajánlott „gyógyszer" lesz az e heti műsor...(Jó lenne, ha végre már egymáséi lennének, a show-n kívül is.)

A cirkusz azonban tegnap este egy remek, és poénos produkcióval is bővült! Új fellépőként megjelent Leó alsó szomszédja, aki a hangoskodásért egy jól irányzott ütést be is nyomott a volt villalakónak.

Ettől a lányok majdnem sírva fakadtak, Jánoskából kiszállt a maradék vér is, miközben jéggé dermedt az alig langyos hangulat. Leó azonban egy jól időzített röhögéssel közölte, hogy mindezt csak egy vicces átverésnek szánta. Mégiscsak jobb, mintha egy zenekart hívott volna!?

Hát, a fene tudja...

Inkább hallgattuk volna helyette Sebeők Jancsika rappelését. Az is elég ütős...

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.