Életforma.hu


Ezt meg kell emészteni!

Ezt meg kell emészteni! 

Sokat elárul rólunk a székletünk, bármennyire is hihetetlen. Egy szakember már a színéből vagy az állagából is tud következtetni a probléma gyökerére. Az aranyér pedig nem az egyetlen lehetséges gond, ami vérző hátsót eredményezhet. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, miért fontos véres széklettel orvoshoz fordulnunk, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ne fokozzuk a bajt.
Tavaszi méregtelítés - okosan!

Tavaszi méregtelítés - okosan! 

A hideg időszakban mindannyian nehezebben vesszük rá magunkat a méregtelenítésre, pedig érezzük, hogy a szervezet leterhelt, hiszen nemcsak a nadrág feszesebb, hanem a kedvünk is feszültebb. Tudomásul kell vennünk, hogy testünknek is szüksége van időnként egy nagytakarításra. A méregtelenítő eljárásokkal az a célunk, hogy semlegesítsük és eltávolítsuk a lerakódott toxinokat, éppen úgy, ahogy a port is letöröljük időnként lakásunk eldugott zugaiban.
Biológiai terápia gyulladásos bélbetegségekben szenvedőknek

Biológiai terápia gyulladásos bélbetegségekben szenvedőknek 

Nemzetközi színvonalú ellátásban részesülnek a régió gyulladásos bélbetegei a DE OEC Belgyógyászati Intézet Gasztroenterológiai Tanszékén, az MSD támogatásával létrehozott Bioszféra szobában. A biológiai terápia a betegek 50-60 %-ánál a korábban alkalmazott eljárásokhoz képest egyértelműen hatékonyabb megoldást jelent. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azoknak a betegeknek finanszírozza a terápiát, akiknek betegsége egy bizonyos súlyossági fokot már elért.  
7 orvosi tanács a Candida-diétához

7 orvosi tanács a Candida-diétához 

A Candida normál állapotban is bélrendszerünkben tanyázik, csak a „jó" baktériumok kordában tartják. A bélflóra megváltozása, a fertőzések, az immunműködések zavara és a stressz azonban megboríthatja ezt a finom egyensúlyt, és a Candida túlnövekszik.
Vér van a székletedben?

Vér van a székletedben? 

A székletben látható vér ijesztő lehet, de tudnunk kell, hogy nem csupán súlyos, hanem jóindulatú, jól gyógyítható betegségre is utalhat. Fontos tudnunk, hogy honnan származik a vér, amit a székletben látunk, és azt is, hogy azért, mert szabad szemmel nem észlelhető, még jelen lehet. Eszerint különböztetünk meg rejtett (occult) és látható (manifeszt) vérzést. 
A vastag- és végbélrák a leggyakoribb halálok-Rák Világnap

A vastag- és végbélrák a leggyakoribb halálok-Rák Világnap 

Magyarországon a daganatok okozta halálozások között a vastag- és végbélrák nemtől függetlenül a második helyen áll, nemdohányzó társaink esetében pedig a leggyakoribb daganatos eredetű halálok. A rákmegelőző állapot (polipok) felismerésével és ezek eltávolításával a vastagbélrák kialakulásának kockázata szinte 100%-ban csökkenthető.
Tudtad, hogy minden huszadik ember vastagbélrákban hal meg?

Tudtad, hogy minden huszadik ember vastagbélrákban hal meg? 

Magyarországon a daganatok okozta halálozások között a vastag- és végbélrák nemtől függetlenül a második helyen áll, nemdohányzó társaink esetében pedig a leggyakoribb daganatos eredetű halálok. A rákmegelőző állapot (polipok) felismerésével és ezek eltávolításával a vastagbélrák kialakulásának kockázata szinte 100%-ban csökkenthető. Magyarországon is elérhető már a legmodernebb vastagbélrák szűrési módszer, a CT kolonográfia, mely nagyon nagy érzékenységgel képes alacsony sugár dózisú CT vizsgálat során a daganatmegelőző polipokat kimutatni. Az endoscopos technikákkal szemben a módszer kellemetlenségek nélkül, gyorsan, fájdalommentesen elvégezhető, ezért szűrés céljára kifejezetten alkalmas. 
Mi okozhatja a végbéltájék sérülését? Komoly fájdalom...

Mi okozhatja a végbéltájék sérülését? Komoly fájdalom... 

Ég? Szúr? Esetleg vérzik is? Nem feltétlenül aranyérre kell gyanakodni, "csupán" a végbélnyílás sérülései okozzák a kellemetlen tüneteket. Ám komoly következményei is lehetnek, ha nem kezeljük időben.
IBS- Három betű, sok panasz

IBS- Három betű, sok panasz 

A titokzatos hastáji tünetek okait a legtöbb esetben nem sikerül azonosítani. Az irritábilis bél szindrómától szenvedő betegek diagnózisként sokszor kénytelenek az idiopátiás, vagyis ismeretlen eredetű jelzőt elfogadni, pedig a megfelelő táplálkozás sokat javíthat állapotukon. 
Figyelem! Ezek már a vastagbélrák tünetei!

Figyelem! Ezek már a vastagbélrák tünetei! 

A vastagbélrák jelenleg harmadik leggyakoribb a daganatos halálok között Magyarországon, előfordulása pedig egyre gyakoribbá válik hazánkban és világszerte egyaránt. A betegségre hajlamosító tényezők jól ismertek, de feltételezhetően az elkövetkezendő években újabbakra derül fény.

Vigyázat! A vészes fogyás daganatra utal 

A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok (adenocarcinoma, lymphomák és a carcinoid daganatok) igen ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint két százalékát teszik ki.

A legjobb ősi gyógymódok - hasmenésre 

Bél- és gyomorpanaszokra, hasmenés és fertőzések megelőzésére számos hatékony gyógymód létezik. Aki nem szívesen kapkodnak a gyógyszeres dobozok után, azok most figyeljenek. Remek teákat és egyszerű tippeket gyűjtöttünk össze.