Életforma.hu


Bevisz a barikádok mögé az Antall József életéről szóló Blokád című film

Bevisz a barikádok mögé az Antall József életéről szóló Blokád című film 

Az idén október 20-án mozikba kerülő Blokád készítői arra vállalkoztak, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország első nagy politikai és gazdasági krízisén keresztül bemutatják az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József politikai pályafutásának és magánéletének két meghatározó korszakát.
Egyesületet alapítottak a tiltakozó színművészetisek

Egyesületet alapítottak a tiltakozó színművészetisek 

A Színház és Filmművészeti Egyetem tiltakozó hallgatói és oktatói híven eddigi kreatív szellemiségükhöz, megalapították a Freeszfe Egyesületet, hogy oda mentsék ki mindazt az értéket, amit az "Ódry", mint intézmény 150 év alatt felhalmozott.
A hallgatók továbbra is blokád alatt tartják a Színmű épületét

A hallgatók továbbra is blokád alatt tartják a Színmű épületét 

A hétfői zsákutcabálnak nevezett tüntetést követően a hallgatók elfoglalták a Színművészeti Egyetem épületét és azóta se engednek be senkit.