Boldogságforrás cikkek

Az üzenet ereje - boldogabb mindennapok
Nagy utat járt be Mátrai Vanda, amíg magára talált. A félénk, szinte észrevehetetlen tiniből mára már másoknak is önismereti tréningeket tartó nő lett. Ez a hivatalos foglalkozása, egyébként pedig „csak úgy” színes cetliken osztogat üzeneteket járókelőknek, hogy valamit akkor és ott elindítson bennük. Ez lehet egy pillanatnyi jó érzés, de reményei szerint akár sorsdöntő változásra is sor kerülhet, ha tényleg „betalál” az üzenet.

A projekt: boldogság
Gaál Melinda és Szuri Dóri két vidám, barátságos lány, akik azt vették a fejükbe, hogy dokumentálni fogják a boldogságot, ezért elindították a Happiness Projectet. Elmondjuk, mit is jelent!

A harmonikus szex jelenti a legnagyobb boldogságot?
A házasságban, párkapcsolatban élők 63%-a úgy érzi, hogy számára a társával lévő kapcsolata jelenti a legnagyobb boldogságot. Vannak azonban konfliktusos együttélések is, nagyjából egynegyednyien (27%-nyian) ugyanis kijelentették, hogy szívesebben választanának egy új partnert.