Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A harmonikus szex jelenti a legnagyobb boldogságot?

A házasságban, párkapcsolatban élők 63%-a úgy érzi, hogy számára a társával lévő kapcsolata jelenti a legnagyobb boldogságot. Vannak azonban konfliktusos együttélések is, nagyjából egynegyednyien (27%-nyian) ugyanis kijelentették, hogy szívesebben választanának egy új partnert.

A magyarok még az átlagosnál is nagyobb boldogságot éreznek a párkapcsolatukban, 71 százalék fejezte ki erős érzelmeit házastársa, élettársa mellett, s az átlagosnál jóval kevesebben, 13 százaléknyian lennének nyitottak egy új partneri viszonyra. Az egyedülállók csaknem fele (45%-a) változtatna mostani magánéleti státuszán és önfeledt boldogsága érdekében szívesen megosztaná valakivel a mindennapjait. Ez az igény a magyar társtalanok körében az átlagosnál is nagyobb mértékben (52%-nál) van jelen. A házasságban élők 38%-ának a harmonikus szex jelenti a legnagyobb boldogságot egy párkapcsolatban, de további 42%-nak is nagy örömöt okoz ez a társas tevékenység. Honfitársaink számára is fontos a szex; a házasságban, élettársi viszonyban élők 43%-ának ez a legnagyobb boldogságforrás, de további 35% is úgy nyilatkozott, hogy az élet lényegi összetevője - ezek a legfontosabb megállapításai annak az Ipsos felmérésnek, amely 23 ország 21.000 válaszadója körében készült (akik közül 59% volt házas vagy tartós kapcsolatban élő, míg 41% nem).

A házaspárok életébe nem a Valentin-nap hozza a boldogságot

A 23 ország házasságban vagy kapcsolatban élő válaszadói közül tízből hatan (63%) állítják, hogy kapcsolatuk a társukkal jelenti számukra a legnagyobb boldogságot. Az egyedülállók esetében ez az arány tízből négy (39%). A hűséges párkapcsolat mellett leginkább elkötelezettek Dél-Afrika (82%), Törökország (80%), Mexikó (79%), Magyarország (71%) és Spanyolország polgárai, míg a Dél-Koreában (40%), Kínában (46%) és Lengyeloszágban (48%) élők kevésbé.

A házasok életében inkább boldogságforrás a szexualitás, mint az egyedülállókéban

A házas válaszadók közül tízből négyen (38%) állítják, hogy a jó szex jelenti számukra a legnagyobb beteljesülést, míg a nem házasok közül tízből hárman (34%) vallották ugyanezt. A brazil házaspárok vezetik a rangsort ebben a kérdésben, tízből hatan (57%) osztják ezt a nézetet. Mexikó (53%), Oroszország (52%) és Törökország (52%) törvényes kapcsolatban élő polgárai követik őket, de a magyarok is az élvonalba tartoznak, 44%-kal. A japánok (15%) vélik legkevésbé így, akiket a dél-koreaiak (19%), a britek (25%) és az ausztálok (28%) esetében sincs túl nagy jelentősége a testi boldogságnak.

Az egyedülállók fele társra vágyik

A házasságban vagy tartós kapcsolatban nem élők fele (45%) állítja, hogy társat találni volna a legnagyobb boldogság. Érdekes azonban, hogy a közös háztartást vezetők 27%-a is, ha tehetné, mással osztaná meg szíve szerint az életét. Az indonéz egyedülállók közül tízből heten (69%) vágynak partnerre. Török sorstársaik (57%), a mexikóiak (56%), az oroszok (54%) és a magyarok (52%) követik őket. Ennek a rangsornak a végén szerepelve, legkevésbé a japánok (27%) elégedetlenek jelenlegi életükkel , s velük alkotnak közös véleményplatformot dél-koreai (33%), brit (33%) és olasz (34%) válaszadók.

Forrás: Ipsos Zrt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.