Donald Trump cikkek

Biden azonnal átfazonírozta az Ovális Irodát
Mindegyik amerikai elnök igyekszik a maga képére formálni a Fehér Ház Ovális Irodáját. Joe Biden már beköltözése napján szimbolikus változtatásokat hajtott végre az elnöki dolgozószobában.

A Trump család utolsó karácsonya a Fehér Házban
Úgy tűnik, hogy Donald Trump végül mégis beadta a derekát és szabad folyást enged a hatalomátadás menetének. Persze, szokásához híven ezt is egy keresetlen Twitter bejegyzésben jelentette be, de ez nem változtat a lényegen. Januárban már új lakója lesz a Fehér Háznak és indulhat a költözés is.

Az afrikai sajtó képzelt híradása az amerikai választásokról
Mivel Trump a komoly döntéseit is a Twitteren közölte, és mert még mindig nem ismerte el vereségét, aktuális lehet, ahogyan egy Nairobiban dolgozó újságíró, Patrick Gathara is Twitterén karikírozta ki az amerikai elnökválasztást.

Több, mint 8 millió első választó adta le voksát Amerikában
Több korábbi rekord is megdőlt a mostani amerikai elnökválasztás során. Most küldték el legtöbben szavazatukat levélben, az első alkalommal az urnához járulók száma is rekordot döntött, ugyanúgy, ahogy az összes választó száma is, pedig a jelöltek életkoráról akkor még nem is beszéltünk.

Amerikai elnökválasztás: mennyit számít a kor?
Trump második ciklusát megválasztása esetén 74 évesen kezdené el. Ezzel az életkorral mindenképpen rangidősnek számítana az indulók között, hiszen még Reagan is "csupán" 73 volt a második terminus alatt. A mostani jelöltek - így a demokrata Biden esetében is - a magas életkor miatt felmerül a kérdés, vajon érdemes-e meghúzni ebben az ügyben bármiféle kor-határt.

Trump-Biden csörte az amerikai történelem tükrében
Sorsdöntőnek bizonyulhat a november 3-án megtartandó amerikai elnökválasztás, kérdés ugyanis Trump miként reagál egy esetleges elvesztett, vagy éppen megnyert választásra. A The Wall Street Journal felidézi azokat a korábbi amerikai elnökválasztásokat, melyek a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben zajlottak.

Donald Trump feleségdublőrt használt?
Kommentelők szerint dublőr helyettesítette Melania Trumpot a hétvégén. Például szokatlanul mosolygós volt.

Hogyan legyünk tutira gazdagok?
Az ingatlanba fektetett pénz 5 éves távlatban megbukik a többi lehetőséggel szemben, de hosszú távon az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb megtakarítási forma - állítja Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat tulajdonosa.

Trump miatt utcára vonulnak a tudósok a Föld napján
A tudósok nem híresek arról, hogy tömegesen az utcára vonulva hallatnák a hangjukat – írja a National Geographic cikke, amit az MTA internetes oldalán olvashatunk –, de a történtek nyomán olyan magasba csaptak az aggodalom hullámai, hogy a Trump beiktatásának másnapján 470 ezer tüntetőt mozgósító Nők Felvonulásától inspirálva a tudósok maguk is demonstrációt szerveznek. A „Felvonulás a Tudományért”, amelyet a Föld napján, április 22-én rendeznek majd az amerikai fővárosban, február 1-jén már 303 ezer követőt tudott maga mögött a Twitteren.

Ez nem vicc! Trump utálja a védőoltást
Trump klímaszkepticizmusán kívül az oltásellenes mozgalommal való rokonszenvezése a másik olyan téma, amely intenzíven foglalkoztatja a sajtót - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia lapszemléjében, amit Tátrai Péter állított össze.
Trump: a klímaváltozás egy Kína által kreált kacsa
Utcára vonulnak az amerikai kutatók április 22-én, a Föld napján, hogy a Trump-kormányzatnak a tudomány eredményeit kétségbe vonó intézkedései ellen tiltakozzanak. Más országokban eddig legalább száz helyszínen szerveznek szimpátiatüntetést. A Magyar Tudományos Akadémia honalapján lapszemle jelent meg a témában Tátrai Péter összeállításában, amelyből idézünk.
Trump, az elnök
Donald Trump folyamatosan visszautasította, hogy nyilvánosságra hozza adóbevallásait, holott ez Richard Nixon 1972-es elnökjelöltsége óta íratlan szabály, és valamennyi elnökjelölt meg is tette. Sejteni lehetett, hogy erre jó oka van - írja az ado.hu.