Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Trump család utolsó karácsonya a Fehér Házban

Úgy tűnik, hogy Donald Trump végül mégis beadta a derekát és szabad folyást enged a hatalomátadás menetének. Persze, szokásához híven ezt is egy keresetlen Twitter bejegyzésben jelentette be, de ez nem változtat a lényegen. Januárban már új lakója lesz a Fehér Háznak és indulhat a költözés is.

Négy héttel a november 3-án rendezett amerikai elnökválasztás után Washingtonban végre hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata – erről az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője levélben értesítette Joe Biden megválasztott elnököt.

Kívül, belül. Fotó_ Pixabay.com

Donald Trump, január 20-ig hivatalban lévő elnök ezzel csaknem egy időben a Twitteren közölte: jóváhagyta, hogy az illetékes kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását.

A maga közvetlen módján, egyszerűen a keresztnevén szólítva a szövetségi hatóság vezetőjét, ez írta:

„Nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően.”

Trump kabinetje ezidáig blokkolta a hatalomátadás folyamatát, nem engedték hozzáférni Bidenéket a következő elnöknek járó anyagi forrásokhoz és hírszerzési anyagokhoz, sőt, az USA külügyminisztériuma még a külföldi gratuláló leveleket sem továbbított a demokrata elnöknek.

Trump a választás éjszakájától nem volt hajlandó elismerni a vereségét, szinte minden megszólalásában a csalásvádat hangsúlyozta - és ezzel még most sem hagyott fel.

Egyesült Államok törvényeinek megfelelően ugyanakkor van protokoll arra nézve, hogy Joe Biden úgy is átveheti a hatalmat, ha Trump soha nem ismeri el a vereségét.

Birtokháborítás?

A vereséget elismerő telefonhívás a vesztestől az elnökválasztás győztese felé szokás, de ez sem előírás. Ennek mellőzése az elnökválasztások modern történetében még nem fordult elő, de Trump már korábban is számos alkalommal felrúgta a tradíciókat.

Trump, ahogy ismerjük.

Azonban idővel jogilag kötelező engedélyeznie a szükséges hivatali előkészületeket Biden hatalomátvételéhez, ha az elektori kollégium szavazott, és azt a kongresszus is jóváhagyta. Ez utóbbi pedig idővel kötelező jelleggel meg is fog történni.

Onnantól a folyamat mindenképpen halad tovább, függetlenül attól, hogy Trump személy szerint elismeri-e valaha Biden győzelmét, vagy sem.

Ha Trump végképp megmakacsolná magát, akkor valószínűleg a védelmét ellátó Secret Service-nek kellene kivezetnie a Fehér Házból, erre mondták korábban Biden jogi csapatából, hogy kénytelenek lennének birtokháborítóként eljárni vele szemben január 20. után.

A költözés

Az új elnök legkorábban a beiktatás napján, és akkor is csak délben lépheti át a Fehér Ház küszöbét. Addig a pillanatig minden addig felmerülő hivatalos ügyet is egy külső helyszínről kell irányítania, szerveznie és bonyolítania.

A beköltözésre összesen 12 óra áll rendelkezésre, ez alatt az idő alatt kell kifesteni, kitakarítani, illetve beköltöztetni az új elnököt. Éjfélre azonban már rendnek kell lennie. Az újólag beköltöző elnöki családnak kell gondoskodnia arról, hogy korábbi lakhelyükről tárgyaikat, holmijaikat a Fehér házba eljuttassák, sőt ennek anyagi terheit is vállalniuk kell.

A „költöztetés” alatt az elnöki pár és családja a beiktatási ceremónián vesz részt, majd pedig az azt követő bálon van jelenésük.

A beköltözés után jöhet a „csinosítás”, a legendás ovális irodát mindenki ízlése szerint dekorálja, ki lehet cserélni a bútorokat, új képek kerülhetnek a falakra - Donald Trump első dolga volt például beköltözése után, hogy az összes függönyt aranyszínűre cserélte le.

Az aranyba borított ovális iroda Fotó: Pinterest

Mivel az új elnök hozza a saját embereit, így 500 személynek kell megismerkednie rövid időn belül az új helyszínnel.

Új séf is kerül a konyhára, aki az elkövetkező elnök szája íze szerint fog majd főzni a Fehér Házban.

Az elnök első dolga beköltözése után – bár ez eléggé morbidul hangzik –, hogy megtervezze saját temetését, ha esetleg elhalálozna az elnöki ciklus alatt.

Azonnal frissítik a Fehér Ház munkatársai a kabinetszoba mellett található elnöki fényképgalériát is, és kikerülnek a falakra az új elnök fotói.

Kivételek, melyek nem a szabályt erősítették

Michael Wolff újságíró 'Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről' címmel írt leleplező könyvet a most leköszönő elnökről, melynek részletei még Trump beiktatása előtt kiszivárogtak és alaposan fel is bőszítették az elnököt.

Az újságíró szerint Trump nem élvezte a beiktatást: dühös volt, hogy az igazi nagy sztárok nem voltak hajlandók részt venni az ünnepségen, nem volt megelégedve a Blair House-i elhelyezéssel és láthatóan veszekedett a feleségével, akit folyton a sírás környékezett. A First Lady kommunikációs igazgatója mindazonáltal cáfolta a kettejük közötti nézeteltérést.

Az új elnök Wolff szerint először „ijesztőnek” találta a Fehér Házat. Külön hálószobába költözött – ilyenre a Kennedy-házaspár óta nem volt példa. Az elnök az első napokban két televíziót rendelt szobájába a már meglévő mellé, majd bezárkózott, amelyből némi összetűzése lett a titkosszolgálat embereivel, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy bejuthassanak az elnök szobájába.

Az idei karácsonyi dekor még Melania feladata lesz Fotó: Pinterest

Melania Trump a modern amerikai történelemben az első first lady, aki nem a férjével együtt, azonnal költözött be a Fehér Házba. Melania és Barron Trump (Donald Trump kisebbik fia) az elnöki beiktatás után nem költözött Donald Trumppal együtt Washingtonba, hanem a New York-i Trump-toronyban lévő lakásukban maradt. Melania ugyanis nem akarta év közben átíratni a kisfiát másik iskolába. A 11 éves Barron évzáró ajándéka egyébként az volt, hogy vendégül láthatta osztálytársait a Fehér Házban egy süteményre.

 

Változások minden téren

Joe Biden németjuhászával Fotó: Instagram

Joe Biden győzelmével eldőlt az is, hogy négy évnyi szünet után ismét lesz hivatalos háziállat a Fehér Házban. Az elnöki állatoknak nagyon régi hagyománya van, Trump a kivételt jelentette ebben is, de Biden érkeztével két kutya is érkezni fog Washingtonba: Major és Champs. Sőt egy cicát is visz magával az új elnöki pár, amire George W. Bush óta nem volt példa.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.