Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez nem vicc! Trump utálja a védőoltást

Trump klímaszkepticizmusán kívül az oltásellenes mozgalommal való rokonszenvezése a másik olyan téma, amely intenzíven foglalkoztatja a sajtót - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia lapszemléjében, amit Tátrai Péter állított össze.

Kép: wikimedia

A Nature szerkesztői tárcában hívta fel a figyelmet arra, hogy Trump javaslata egy az oltásbiztonságosságot felülvizsgáló bizottság létrehozására „elfogult és veszélyes”. „Trump szimpátiája az unalomig fárasztó és hiteltelen oltásellenes mozgalom iránt nem titok. Nyilvános beszédekben és tweetekben is kifejtette aggályait a gyermekkori védőoltások és az autizmus oki kapcsolatát illetően. Korábban találkozott több, vele hasonló gondolkodású aktivistával, köztük az »anti-vaxxer« keresztes hadjárat vezéreként ismert, az Egyesült Királyságban súlyos szakmai kötelességszegés miatt a praktizálástól eltiltott Andrew Wakefielddel” – írják a szerkesztők.

Bár Trump stábja tagadta, hogy határozott tervei volnának a bizottság létrehozását illetően, sok egyéb forrás mellett a Nature is tudni véli, hogy az elnök azt az ifj. Robert F. Kennedyt bízná meg az oltások biztonságának, illetve az oltóanyagok tudományos kutatásának felügyeletével, aki maga is „mindenféle meggyőző erő nélkül, az ezt cáfoló temérdek tudományos bizonyíték ellenére azt hangoztatta, hogy egyes gyermekkori vakcinák tartósítóanyaga összefüggésbe hozható az autizmus spektrumzavarral”.

Címek és alcímek
A Scientific American komplett online rovatot szentel Trump és a tudomány kapcsolatának. Innen elegendő néhány reprezentatív címet és alcímet idézni a hangulat érzékeltetéséhez: „A National Labsnél fokozódik az aggodalom a klímakutatás jövőjét illetően – Kutatók kijelentik: nem fogják hagyni, hogy a munkájukba és eredményeikbe beavatkozzanak”; „Bemutatjuk a Trump bevándorlási tilalma által sújtott tudósokat – A hét ország polgárainak belépését tiltó rendelet sokakat félelemben és bizonytalanságban hagy”; „Renitens tudományos ügynökségek fricskázzák Twitteren a Trump-gárdát – Az anonim profilok állítólag a NASA-hoz, a nemzeti parkokhoz és más kormányügynökségekhez köthetők”; „Trump mexikói fala súlyos környezeti károkat okozhat – A masszív betonfal várható hatásai a károsanyag-kibocsátás fokozásától a vadvonulási útvonalak elvágásáig terjednek”; „Aki a tényeket támadja, a demokráciát támadja – Olyan időkben, amikor a tények nem számítanak, és a tudomány szájkosarat kap, az amerikai demokrácia a valódi vesztes” és így tovább.

„Egy több mint 95 ezer gyerek bevonásával végzett 2015-ös tanulmány nem talált összefüggést a kanyaró-mumpsz-rubeola (MMR) oltás és az autizmus fokozott kockázata között, még olyan gyerekeknél sem, akiknek a családjában előfordult a betegség – emlékeztetnek a Nature szerkesztői. – Az egyetlen bizonyított tény az, hogy az oltásokkal kapcsolatos tévképzetek – pont az olyanok, amilyeneket Trump is terjeszt – súlyosan kártékonyak. Az Egyesült Államok már egy sor olyan járvánnyal szembesült, ami megelőzhető lett volna: 2014-ben például 667-en estek ágynak kanyaróval az országban, főleg olyanok, akik nem kapták meg a védőoltást.”

A szerzők figyelmeztetnek: a tudósoknak, orvosoknak és a média képviselőinek nem szabad megvárniuk, míg a Kennedy-bizottság hivatalosan feláll, és működésbe kezd, mert addigra túl késő lehet. „Semmi okunk nem lesz meglepődni, ha nem sokba veszi majd a tudományt, sőt, egyenesen megtámadja azokat a tudósokat, akik kiállnak a védőoltások mellett. Ha valaki az oltások és az autizmus kapcsolatáról beszél, az szükségszerűen meghazudtolja a tudományos bizonyítékokat és a mögöttük álló kutatókat. Kennedy utalása arra, hogy az oltásbiztonság mellett a kutatások »tudományos integritását« is vizsgálni kívánják, félreérthetetlen intés a jövőre nézve. A tudósokon a sor, hogy megelőző támadásba lendüljenek. Életek forognak kockán” – zárja értékelését a Nature.

Terjed az autizmus, de mitől?
Az utóbbi évtizedekben meredeken emelkedett az autizmussal diagnosztizáltak száma, amit teljes egészében sem a nagyobb odafigyelés, sem a növekvő diagnosztikus pontosság nem magyaráz. Az autizmus iránti fokozódó társadalmi és tudományos érdeklődést szem előtt tartva az MTA a Magyar Tudomány Ünnepén kiemelt előadást szentelt a területnek: Sperlágh Beáta, a KOKI igazgatóhelyettese előadásában először az autizmussal kapcsolatos jelenlegi tudásunkat vázolta, majd ismertette a Nemzeti Agykutatási Program keretében a témában tett legújabb, alapvető felfedezését, végül kitért a megelőzés és a kezelés jövőbeli lehetőségeire is.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.