Könyvkiadás cikkek

Nyáry Krisztián: a kulturális sajtó térvesztését a podcast pótolhatja
Eltűnnek lassan azok az írások, vagy éppen rádióműsorok, melyekből a reménybeli olvasók a frissen megjelent könyvekről tudtak eddig tájékozódni. Nyáry Krisztiánnal, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatójával arról beszélgettünk, hogy miként képes a podcast átvenni, kiváltani ezt a szerepet. Arról is szót ejtettünk az interjú során, hogy a könyvolvasók – ideértve a hangoskönyv hallgatókat is – mennyire jelentenek komoly kereskedelmi célcsoportot marketing szempontból.

Hongkong is készül már a három T-re
Talán még sokan emlékeznek önök közül is az úgynevezett a három T-re, amikor is a szocialista kultúrpolitika irányítói szabták meg, mely művek támogatandóak, melyek tiltandóak, és melyek azok, melyeket elég, ha csak tűrni kényszerül a hatalom. Most valami hasonló rendszer kezd kialakulni Hongkongban is azután, hogy Kína letörte a több hónapos demokráciapárti tüntetéseket.

Így lehetsz szakképzett könyvmoly
A hallgatók olyan szakértőkké válnak, akik alkalmasak a könyvkiadás valamennyi területén a legmodernebb eljárások gyakorlati alkalmazására, a kiadói szerkesztőségek vezetői feladatkörének ellátására, ismerik, és alkalmazni tudják a könyvkiadás és könyvgazdaságtan módszereit. A pécsi képzésen hangsúlyt fektetnek a könyvszakmát érintő speciális jogi ismeretek elsajátítására, és külön tananyagot szentelnek a korszerű, de nem print eljárások tanítására. A szakirányú képzés már három sikeres évfolyamot tudhat maga mögött, amelyben harminc könyvkiadói menedzsert szerezte meg sikeresen a szakképesítést.