Statisztika cikkek

Az energiapazarló családi házak szinte eladhatatlanok
Még talán soha nem volt ennyire sürgető és zsebbe vágó egy-egy családi ház szigetelése

Nincs baby-boom, de nem is fogyunk olyan rohamosan, mint korábban
Kicsivel többen születnek és sokkal kevesebben halnak meg Magyarországon idén, mint egy évvel korábban, derül ki a statisztikai hivatal frissen közzétett adataiból.

Siófok lenyomta Budapestet
Az 1-2 éjszakás üdülés volt a legnépszerűbb a harmadik negyedévben. A szállásfoglalások több mint fele ilyen rövid időtartamra szólt – derül ki egy ismert szobafoglaló portál elemzéséből. Átlagosan 57 211 forintot költöttünk szálláshelyre. A belföldi úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest tündököltek, míg a külföldiek közül Zakopane, Vir és Crikvenica vitték a prímet. A portál becslése szerint a turizmus 12,5 százalékkal bővült.

Te inkább csinálod, vagy szereted a fesztivált?
Az utóbbi időkben egyre többen vesznek részt valamilyen fesztiválon, ez a lakosság több mint felét jelenti. Akik nem járnak, azok közül is sokan ismerik a legnevezetesebbeket. De iskolai végzettségtől, életkortól.régiótól és persze anyagi helyzettől is függ, ki hányszor és melyiken vesz részt.

Fogadjunk, hogy ma erre költöd a legtöbb pénzt!
A Gyereknapon is tárgyi ajándékozás a legnépszerűbb, amit az olyan élményajándékok követnek, mint a fagyizás, a gyereknapi tematikus programok, majd a kirándulás, vagy állatkerti és játszóházi látogatás. A programlista végén szerepel a moziba, színházba menés és a kerékpározás. Vajon mennyit költünk ma erre?

Nem szeretjük, mégis sokat nézzük - mi az?
Magyarországon a többség (78%) több órát tölt naponta a TV előtt, de vajon mindenkinek tetszik, amit lát? Hány TV-készülék van egy háztartásban, és mit nézünk rajtuk a leggyakrabban? Ki szereti az okos TV-t, mennyit használjuk a felvevő funkciót, és melyik műsorokat nézzük a legtöbbet? Az Euronics Műszaki Áruházlánc friss kutatásából mindez kiderül.

Egyre többen szeretik, és főleg a nők!
Tavaly a magyar lakosság mintegy egyharmada vett részt színházi előadáson, a közönség nagyobb része nő, nagyvárosban él és magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik - derült ki a GfK piackutató intézet által a színházi világnap alkalmából végzett és közzétett elemzésből.

Minden harmadik magyar munkavállaló kimerült
A 20–59 éves korosztálynak mindössze 0,6%-a rendelkezik valamilyen egyéni egészségbiztosítással annak ellenére, hogy a legfrissebb szűrési eredmények szerint a felnőtt lakosságnak mindössze 7 %-a mondható teljesen fittnek!

Mi lesz velünk az öngyilkosság után?
Évente csaknem egymillió ember vet véget önszántából életének. Noha az öngyilkosságoknak többnyire csak egy közvetlen áldozata van, a kutatások szerint azonban minden eset legalább hat, olykor tíz vagy akár több személyt – közvetlen családtagot, hozzátartozót, ismerőst érint. Mi lesz a hátrahagyottakkal?
Kukkolunk és...? - Mi ezekre kattanunk a Google-n!
Az idén Robin Williams, a labdarúgó-világbajnokság és az ebola foglalja el a dobogós helyeket a Google idei toplistáján, amely a világ legfelkapottabb kereséseit összegzi. Tükörképet mutat a magyaroknak is, akik a Való világra kukkolnak és a celebekre kattannak a legtöbbször!
Fantasztikus számok! Halloween csúcsokat dönt!
Mintegy 41,5 millió gyerek gyűjtött édességet a szomszédoktól Amerikában a tavalyi halloween-ünnepkor. Több tonnányi tök és alma fogyott ebben az időszakban. No de mi készült az almából? A számok közül ezt is kiolvashatjuk!
Tényleg kevesebbet szívunk?
A dohányzás ugyan egyre kevésbé népszerű a világban, a dohányosok száma azonban világszinten növekszik. Magyarországon viszont egy felmérés szerint a 2012-es 28 százalékról a felnőtt lakosság körében 19 százalékra esett vissza a naponta dohányzók aránya 2013-ra. A dicséretes javulás mindkét nem fogyasztására vonatkozik. Ami viszont az egy főre jutó hazai cigarettafogyasztást illeti, az pont a duplája a világátlagnak.
A gyereken nem spórolunk
Az IKEA megbízásából készült karácsonyi kutatásból* kiderült, hogy bár régiós összehasonlításban a karácsonyi láz itthon elmarad a cseheknél és szlovákoknál tapasztaltaktól, a magyar családok számára kiemelten fontos a szeretteikkel együtt töltött idő. 70% a gyerekkel együtt állítja fel a fenyőfát, s közös feladat a sütemények elkészítése (64%), a lakás feldíszítése (57%) is. Ha a gyerekek ajándékáról van szó, akkor a spórolás csak másodlagos szempont: 28% akár 20 ezer forintot is hajlandó áldozni azért, hogy örömet okozzon a legkisebbeknek. Sőt, a családok 43%-ánál a házi kedvenc sem marad meglepetés nélkül.