Szabó Magda cikkek

Mit csinál egy társadalmi és kulturális mediátor? Interjú Porkoláb Gyöngyivel
Közgazdásznak indult, sikeres szakmai útján az első vízválasztót az anyaság jelentette. Porkoláb Gyöngyi az első gyermeke megszületésekor döntött úgy, hogy a családot választja a karrier helyett. Négy gyermeke mellett azonban hajtotta a vágy, hogy olyan munkát, tevékenységet is folytasson, amivel mások számára is értéket termel, amivel másoknak is tud segíteni. Rengeteg civil projektben vett részt az évek során, melyeket szenvedéllyel, elköteleződéssel végzett és amelynek középpontjában mindig az embert kereste. Így lett belőle társadalmi és kulturális mediátor. Legutóbbi projektje egy évtervező naptárkönyv, amelyben a tervek megvalósításához a motivációt Szabó Magda adja.

10 csodás Szabó Magda idézet, amit mindenkinek el kell olvasnia!
1917. október 5-én Debrecenben látta meg a napvilágot a magyar irodalom egyik legcsodásabb regényírónője. Szabó Magda 90 évesen hagyott itt bennünet, de csodás mondatai örökké élnek Az ajtóban, az Őzben, az Abigélben, a Danaidákban, a Régimódi történetben.

Műfordítói díjra jelölték Szabó Magda és Tóth Krisztina egy-egy könyvét
Bár őszig várnunk kell az eredményhirdetésre, már az is nagyszerű hír, hogy idén két magyar kötetet is jelöltek a rangos műfordítói díjra.

Szabó Magda emlékére
Különleges programokkal emlékezik a közmédia a neves írónőre, Szabó Magdára születésének századik évfordulóján. A Kossuth Rádió és az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatorna is tiszteleg a huszadik század egyik legnagyobb magyar írójának munkássága előtt, továbbá interaktív Abigél-kiállítás is nyílt a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen.

Levelezhetsz is Abigél anyukájával
Alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg Szabó Magda írónő (1917-2007) születésének 100. évfordulójáról a Magyar Posta. A bélyeg Elekes Attila grafikusművész tervei szerint 200 000 példányban készült az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben.

MagdaFesztre várnak mindenkit a Csokonai Színházba
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából MagdaFeszt címmel rendez fesztivált a debreceni Csokonai Színház október 2. és 10. között. A fesztiválon a debreceni író műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség.

Szabó Magda centenáriumi est a Várkert Bazárban
Pódiumbeszélgetéssel, könyvvel és az írónő tiszteletére dedikált divatkollekció bemutatójával ünneplik a száz évvel ezelőtt született Szabó Magdát (1917-2007) április 13-án a Várkert Bazárban.