Életforma.hu

Egyéb

Akár több tíz millió forint hasznot is hozhat az oltalomszerzés

A szellemitulajdon-védelem fontosságára és annak gyakorlati előnyeire hívja fel a figyelmet IP Hősök című kampánysorozatában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)

Az oltalomszerzés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A szellemitulajdon-védelem fontosságára és annak gyakorlati előnyeire hívja fel a figyelmet IP Hősök című kampánysorozatában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Első körben hazai gasztrovállalkozásokat szólít meg a szervezet: felkérésükre sikeres élelmiszeripari vállalatok infografikákon, kampányvideókon és podcasten keresztül mutatják be, mit tettek saját szellemi tulajdonuk (IP) védelméért, ezzel is ösztönözve cégeket az oltalomszerzésre.

Az IP Hősök kampánysorozat első, gasztrotematikus részének célja szellemitulajdon- tudatos, hazai vállalkozások segítségével felhívni a figyelmet az élelmiszeripari oltalmak fontosságára, rajtuk keresztül megszólítva ezzel a többi élelmiszeripari kis- és középvállalkozást.

A kampány nagykövetei

A kampány nagykövetei – a PICK, a Szerencsi Bonbon, az Etyeki Kúria Borászat és a Szarvasi Mozzarella – mind olyan vállalkozások, amelyek a megszerzett oltalmaknak is köszönhetik a piacon betöltött részesedésüket. Igazi IP hősök az élelmiszeriparban, akik évek óta tudatosan használják a szellemitulajdon-védelem adta lehetőségeket a brandépítésében. A kampány során ezek a vállalkozások segítik a hazai élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat, ismertetik az oltalomszerzés előnyeit és a vele járó gazdasági hasznot, ami akár több tízmillió forint is lehet.

Az élelmiszeripari kampány kiemelt célja, hogy közérthető módon tálalja az oltalomszerzéssel kapcsolatos információkat, így közelebb hozva a vállalkozókat a gyakran nehezen érthető jogi fogalmakhoz. Az egyedi videókkal és podcasttel, illetve az ismeretterjesztő grafikákkal nem csak a megszólaló szakmai szereplők tanácsait tesszük személyesebbé, de az IP Hősök kártyákon keresztül magukat az oltalmi típusokat is megszemélyesítjük

– emelte ki a kampány kapcsán Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

Az oltalomszerzés fontosságáról készítettek videósorozatot és podcastet (foto: MITTE)

Kik is azok az IP Hősök?

Az IP Hősök kártyák a különböző oltalmi típusokat és azok előnyeit szemléltetik, úgy, mint földrajzi árujelző, szabadalom, védjegy, formatervezésiminta-oltalom, használati-minta- oltalom vagy szerzői jog. A bejelentéstől a lajstromozásig tartó időszak adminisztratív lépésein egy társasjáték-infografika vezet végig; az IP Hősök az élelmiszeriparban című podcastban pedig Pomázi Gyula beszélget Kocsis-M. Brigitta tudományos újságíróval az olyan élelmiszeriparban megjelenő oltalmakról, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak egy vállalkozás sikeréhez. A beszélgetés a kampány nagyköveteinek termékeivel terített asztal mellett zajlik.

A beszélgetőpartnerek egy csokoládé, egy bor, egy sajt és egy rúd szalámi kapcsán járják végig az IP védelem szempontjait. A podcastban a termékek márkanagykövetei is megszólalnak, és megosztják az IP védelemmel kapcsolatos tapasztalataikat. Takács István, a Szerencsi Bonbon ügyvezetője; Nagy Vince, az Etyeki Kúria kereskedelmi és cégvezetője; Rohony Miklós, a Szarvasi Mozzarella export- és marketing vezetője, valamint a PICK képviseletében Szokolai Júlia csoport marketing és stratégiai vezető (Bonafarm Zrt.) mesélnek a tapasztalataikról.

A kampányt, melyért a MITTE Communications felel, átfogó sajtókommunikáció kíséri, a márkanagykövetek pedig külön videókban is elmesélik a legmeghatározóbb IP sztorijaikat, amelyekből kiderül, milyen kihívásokon segítette át a cégeket a különböző oltalmak megléte.

A kampány infografikái a márkanagykövetek saját oltalmain túl a joghurt, pékáru, gyümölcslé, felvágott példáin keresztül is bemutatják, mi mindent helyezhetünk oltalom alá egy-egy élelmiszeripari terméken.

https://youtu.be/CBPCrjPTWMA

Oltalomszerzés - IP Hősök az élelmiszeriparban podcast:

Ezt is olvasd el:


Hogyan építsünk bizalmat a digitális térben?

Hogyan építsünk bizalmat a digitális térben? 

Az online világ mindennapjaink részévé vált, főleg az egészségügy terén, ahol a páciensek nemcsak szakmai tudást igényelnek, hanem odafigyelést is, ahol meghallgatják őket. Az internetes keresések ugyanúgy hozzátartoznak a rutinhoz, mint hogy orvoshoz fordulunk, ami kérdéseink tisztázását illeti. 
Édes pillanatok – amikor a torta nemcsak egy desszert, hanem egy élmény is

Édes pillanatok – amikor a torta nemcsak egy desszert, hanem egy élmény is 

Egy jól megkomponált torta sokkal több, mint egy sütemény.
Mit is jelent a generálkivitelezés?

Mit is jelent a generálkivitelezés? 

Építkezés előtt állsz, és már most aggódsz, hogy mennyi mindenre kell figyelni? Nem vagy egyedül! Sokan érzik úgy, hogy egy ház megépítése bonyolult és időigényes feladat.
Gondoltál már nagyszerű kedvezményekre?

Gondoltál már nagyszerű kedvezményekre? 

Eszedbe jutott már, hogy mennyi pénzt takaríthatsz meg, ha kicsit eltérsz a megszokott keretek közül, és szépséghibás, de teljesen funkcionális építőanyagokat választasz a lakásod felújításához?
Könnyen kezelhető céges autóflotta: a lízing megoldja a problémákat

Könnyen kezelhető céges autóflotta: a lízing megoldja a problémákat 

Sok cégvezető szembesült már azzal, hogy az adminisztratív feladatok és az időpontok szervezése elképesztő mennyiségű időt és energiát emészt fel. 
Új mérföldkő a SEO-ban: a GEO és az AEO

Új mérföldkő a SEO-ban: a GEO és az AEO 

Néha, amikor a laptop fölé hajolok és gépelek, azon kapom magam, hogy valahogy megváltozott a keresés érzése.
Fa kezelése vastaglazúrral: ezek a legfontosabb tudnivalók

Fa kezelése vastaglazúrral: ezek a legfontosabb tudnivalók 

A fa még ma is az egyik legszebb és legtermészetesebb alapanyag, amit sokan előszeretettel választanak, ha kerítésről, kerti bútorokról, nyílászárókról vagy kültéri tárolókról van szó. A nők híresen jó ízlése nem véletlenül kedveli ezt az anyagot olyannyira.
Intelligens otthonok melege: új korszak a fűtéstechnikában

Intelligens otthonok melege: új korszak a fűtéstechnikában 

A modern otthonok egyik legfontosabb eleme a fűtési rendszer, melynek energiatakarékossága és hatékonysága kulcsfontosságú, különösen a hidegebb hónapokban.
Kooperatív társasjátékok: együtt a családdal

Kooperatív társasjátékok: együtt a családdal 

A mai világban nem könnyű feladat, hogy a családot kicsalogassuk a digitális világ bűvöletéből. A gyerekek lecsábítása a képernyők elől mindennapos kihívás lehet a szülők számára. Azonban hogyan lehet ezt a lehető leghatékonyabban megoldani anélkül, hogy a gyerekek kedvenc tevékenységeit teljesen felszámolnánk?
Hangszigetelt ablakok: a csendes otthon titka

Hangszigetelt ablakok: a csendes otthon titka 

A mai világban, ahol a városok zaja mindent átjár, ki ne vágyna egy olyan otthonra, ahol a csend valódi luxus?