Életforma.hu

Egyéb

Emilio tette miatt lánya percekig zokogott

Az énekes úgy döntött, megválik szakállától. Arra azonban nem számított, hogy lánya ezt olyannyira zokon veszik, hogy könnyekben tör ki.

Nagy lépésre szánta el magát Emilio, aki úgy döntött, megválik ikonikus arcszőrzetétől. A nagy pillanatot, - amikor az énekes borotvát ragadott - felesége, Tina és lánya, Vivike is megörökítették. Ám az énekes lánya könnyekben tört ki, ahogy meglátta édesapja szőrtelen arcát.

23 éve mindig volt valamilyen szakállam. Az, hogy teljesen sima, szőrtelen az arcom olyannyira nem fordult elő az utóbbi időben, hogy még Tina se látott így. Most azonban eljött a pillanat. Vivi nagyon aranyos volt, megsiratta a dolgot. Ahogy egyre jobban megborotválkoztam úgy kezdtek könnyek szökni a szemébe. Végül már annyira sírt, hogy abba kellett hagynom a borotválkozást és megnyugtatni, hogy attól még ugyanaz az ember maradok, az édesapja, aki imádja

– mondta az Üdv a Családban! című műsorban a zenész, akinek felesége elámult, mikor meglátta a végeredményt.

Emilio a kislányát vigasztalja (Foto: Emilio)

„Vivi nehezen szokta meg, hogy az apja mostantól szakáll nélkül lesz. Azt mondta, hogy ő mindig csak azzal látta az apját, neki nagyon fura anélkül. Aztán persze megbékélt az új külsejével, Emilio megölelgette, ő pedig elfogadta, hogy ez csak átmeneti állapot. Nekem is döbbenetes volt a változás, elképedtem, hogy mennyit fiatalodott így. Szerintem szakáll nélkül is nagyon jól néz ki, de tény, azzal az igazi Emilio”

– tette hozzá Tina.

Emilio karrierje 2003-ban robbant be, ekkor jelent meg az énekes első albuma Nagyon nagy világ címmel, mely 6 év munkájának gyümölcse. A zenész első médiaszereplése a Fábry Show-ban volt. Az album 62 héten át szerepelt a MAHASZ eladási listáján.

Ezt is olvasd el:


Ízületi problémák kezelése kutyáknál

Ízületi problémák kezelése kutyáknál 

Annak érdekében, hogy a kutyánk hosszú éveken át egészségesen és boldogan tudjon élni, figyelnünk kell az ízületei védelmére is. Ezek a problémák nemcsak a kor előrehaladtával jelentkezhetek, hanem genetikai okok és sérülések is állhatnak a háttérben.
A cégvezetőknek a zöldenergiára is gondolni kell

A cégvezetőknek a zöldenergiára is gondolni kell 

Az ipari energiatermelés témája elsőre idegennek hathat, pedig valójában egy olyan területről van szó, mely szinte mindenkit érint valamilyen formában.
Áramingadozások kezelése: miért fontos a feszültségstabilizátor?

Áramingadozások kezelése: miért fontos a feszültségstabilizátor? 

A modern társadalom láthatatlan hőse az elektromos áram. Mindennapi életünk során szinte észrevétlenül használjuk, mégis elképzelhetetlen lenne nélküle. Az elektronikus eszközeink – kezdve a mobiltelefonoktól, a számítógépeken át egészen a konyhai gépekig – mind-mind függenek az áramellátás stabilitásától.
Illatok az otthonodban

Illatok az otthonodban 

Észrevetted már, hogy a lakásod illata is lehet a mindennapjaid része?
Kijelzővédelem forradalmi egyszerűséggel

Kijelzővédelem forradalmi egyszerűséggel 

Napjainkban, amikor az okostelefonok a mindennapjaink szerves részévé váltak, alapvető fontosságú, hogy gondoskodjunk a képernyők védelméről. A kijelzők azon elemek közé tartoznak, amelyek kifejezetten sérülékenyek, így fontos, hogy megfelelően óvjuk őket. Hogyan biztosíthatod, hogy telefonod mindig tiszta és ép maradjon?
3D lézerszkennelés: a jövő építészeti és mérnöki megoldása

3D lézerszkennelés: a jövő építészeti és mérnöki megoldása 

A modern technológia rengeteg lehetőséget kínál az építészet és a mérnöki tudományok számára, és ezek közé tartozik a 3D lézerszkennelés. Ez az innováció az elmúlt években vált igazán ismertté, forradalmasítva az adatgyűjtést építkezéseken és mérnöki projektekben.
Hogyan válassz tökéletes névjegykártyát a stílusos megjelenésért?

Hogyan válassz tökéletes névjegykártyát a stílusos megjelenésért? 

A modern üzleti környezetben a névjegykártya nem csupán egy információs eszköz, hanem a személyes márka része is. Biztosan előfordult már veled is olyan helyzet, amikor egy jól megtervezett névjegykártya jelentős szerepet játszott az üzleti kapcsolatok kialakításában.
A 3D nyomtatás hétköznapi forradalma

A 3D nyomtatás hétköznapi forradalma 

A technológiai innovációk gyors fejlődése új távlatokat nyit az élet számos területén, megkönnyítve és gazdagítva a mindennapokat. A 3D nyomtatás nem csupán a gyárak vagy laboratóriumok birtokában van már, otthonainkba is belépve új ajtókat nyit a személyre szabott megoldások felé.
Luxusautók átalakítása modern szemlélettel

Luxusautók átalakítása modern szemlélettel 

A prémium járművek személyre szabása igencsak népszerűvé vált az autókedvelők körében.
Hogyan válaszd ki a tökéletes kerékpárlámpát?

Hogyan válaszd ki a tökéletes kerékpárlámpát? 

Az ősz egy különleges időszak a biciklisek számára: a napok rövidülnek, a levegő friss és csípős, és a természet színkavalkádja vár ránk mindenfelé.