Életforma.hu

STÍLUS

Hogyan legyünk strandképesek néhány nap alatt ? 2.rész

Előző cikkünkben a táplálkozás helyességére hívtuk fel a figyelmet, hiszen néhány nap alatt is jelentősen megreformálhatjuk életmódunkat, énképünket. Ahhoz, hogy kívülről-belülről hozzájáruljunk a strandbéli sikerekhez, az étkezésen túl tennünk kell bőrünk egészségéért is.

Testmozgás: A nyaralás előtti pár napban már nem tudunk csodát tenni testünkkel, sajnos. De az izmok tónusain javíthatunk intenzív tornával. A legfantasztikusabb az a testgyakorlatok során, hogy néhány nap után is látványos eredményeket érhetünk el, s utána is kívánni fogjuk a rendszeres mozgást. A kitartásnak és akaraterőnek meglesz a gyümölcse: javul a tartásunk, laposodik a has, előkerül a derék, légzésünk egyenletessé válik. Ha a nyaralás alatt is nagyokat úszunk, vagy reggelente futunk a csodás tengerpart mellett, hazaérve meg sem fog kottyanni négyemeletnyi lépcsőzés. Pár nappal az utazás előtt szenteljünk nagyobb figyelmet testünknek, nem nyomasztanak munkahelyi gondok: lazítsunk, s ez a három-négy nap legyen a Mi napunk, amikor csak saját gondolatainkkal és testünk csodáival foglalkozunk. Íme néhány mozdulatsor a gyors eredményekért:

  1. Minden torna előtt melegítsük be izmainkat. Ez azért lényeges, mert izületeinknek át kell melegednie, azaz folyadékot kell termelniük, hogy az izmoknak és csontoknak megerőltető mozgás ne okozzon húzódást, sérülést. Fej-, váll-, könyök-, csípő-, és térdkörzéseket végezzünk, forgassuk meg a lábfejünket is.
  2. A kar edzése nehéz, de ez a testtáj meghálál minden alaposan elvégzett gyakorlatot. Bátran mondhatjuk, hogy felkarunk megerősítése napok alatt feszes izmokban mérhető. Nem kell más, mint egy kanapé, vagy szék a mozdulathoz. Álljunk háttal a támasztékul választott eszköz elé, fogódzkodjunk meg a szélében. Emeljük meg csípőnket, feszítsük meg tomporunkat, csak a lábunkon támaszkodjunk. Végezzünk karhajlítást, ez amolyan kifordított fekvőtámasz. A gyakorlat kiválóan edzi a tricepsz és vállizmokat. A felkar teljes izmainak megmozgatására még mindig a karhajlítások a legmegfelelőbbek. Könnyíthetünk saját testsúlyunkon, ha ún. női fekvőtámaszokat végzünk, azaz a térdeket is a földre helyezzük. Íme egy szórakoztató verzió: elsőként végezzünk egy darabot szabályosan, majd fújjunk öt másodpercet, aztán kettőt, majd pihenő, három, pihenő és így tovább tízig. (edzettebbek belátásuk szerint) Hagyjuk izmainkat fél percet pihenni, majd tíztől visszafelé, egészen egyig.
  3. A has edzése a legkeményebb, ráadásul legtöbbünk az alhas pettyhüdtségétől szenved. Ez a testrész a legnehezebben dolgoztatható meg, de egy ügyes Pilates feladattal átmozgatjuk a teljes egyenes és oldalsó hasizmokat. Feküdjünk hanyatt, lélegezzünk mélyen és alaposan. Lábunkat emeljük fel derékszögig, lazán hajlítsuk be a térdeinket. Feszítsük meg far és hasizmainkat, emeljük meg a fejünket is, csak óvatosan, lazán. Most karjainkat gyorsan mozgassuk magunk mellett a földet csapkodva. A karmozgástól gyorsabban ver a szívünk, megemelkedik pulzusszámunk, erről tudjuk, hogy jól végezzük a gyakorlatot. Most öt karlendítésre ütemesen szívjuk be a levegőt, majd újabb öt karcsapásra fújjuk ki. Összesen száz karcsapást végzünk, helyesen lélegezve, de gyors mozgásban. A gyakorlat könnyen kivitelezhető, de utána garantáltan érezni fogjuk hasizmainkat, sőt napok alatt feszesedhet hasfalunk.
  4. Farizmainkat kitöréssel dolgozhatjuk formássá, végezzünk mindkét oldalra huszat-huszat. Szabályosan, és gyors egymásutánban.

Az edzés levezetéseképpen nyújtózkodjunk kedvünkre, minden izomköteget és izomrostot alaposan megnyújtva.

Mester Viktória


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!