Életforma.hu

Egyéb

Minden otthon fő ellensége a pára!

Vagyis talán pontosabban fogalmazva a túl sok pára, hiszen valamennyi páratartalma kell, hogy legyen a beltéri levegőnek. Az ideális tartományt 40-60% közötti értékekre teszik, és se lefelé, se felfelé nem túl jó, ha nagy eltérés mutatkozik.

A túl száraz levegő kiszárítja a nyálkahártyát, és megágyaz egy egész sor betegségnek, a túl nedves levegő pedig elindítja a penészesedést, a falak salétromosodását, illetve ezeken keresztül a lakók egészségét is veszélyezteti.

Kiváltképp akut a kérdés télvíz idején: ilyenkor ugyanis dübörög a fűtés, az ablakokat alig vagy csak kis időre nyitjuk, és ha a családban még szárítógép sincs, akkor a teregetés – ami legtöbb esetben a női kezek munkája, csak tovább ront a helyzeten. A villanyszerelő szakemberek azonban tudnak jó megoldást, és ha még a Vilszershop szerződött partnerei is, akkor pedig egy sor kedvezménnyel és extrával tudják kiszolgálni a megrendelőiket.

Ventilátort a vizes helyiségekbe!

Sokan csak felesleges hangforrásnak tekintik a falba süllyesztett ventilátorokat, ám ez csak azért van, mert szegény nem megbecsült eszközök láthatatlanul végzik a munkájukat. Jó, persze nem csendben, ez kétségtelen, ám merő túlzás lenne azt állítani, hogy funkciótlanok volnának.

Bár első körben a fürdőszobába szokták ajánlani, valójában minden vizes helyiségben jó szolgálatot tehet, így érdemes beszereltetni egyet a mellékhelyiségbe vagy akár a mosókonyhába is.

A ventilátor nem csupán a helyiség páratartalmának kordában tartására ideális, hanem még a szagokat is rendkívül gyorsan eltünteti.

Mire érdemes odafigyelni a vásárlás során?

Talán senki sem lepődik meg azon, hogy a fürdőszobai ventilátorok igen széles választékban kaphatóak – mint minden más is a Vilszershopnál. Éppen ezért akad néhány kritérium, amelynek meg kell majd felelnie az ideális darabnak.

A két legfontosabb nem más, mint az energiahatékonyság, illetve a zajszint. Előbbi a családi költségvetés kordában tartása, a másik pedig a helyiség kényelmes használata miatt szükségszerű.

Monitorozzuk a páratartalmat!

Bár alapvetően az ember saját magán is érzi, ha túl alacsony vagy túl magas a beltéri levegő páratartalma, azért nem árt, ha veszünk magunknak egy időjárás-állomást, amely még a páratartalmat is képes mérni a hőmérsékleten túl.

Ha megvannak a pontos számok, akkor tudjuk csak meg, hogy szárítanunk vagy nedvesítenünk kell-e az adott helyiségben. Viszont, ha ennek nem szentelünk elegendő figyelmet, akkor sajnos felütheti a fejét a penész, valamint a falak alapzatát is fenyegetni fogja a salétromosodás, ami összességében az épület állagának a romlásához vezet majd.

Persze nem szükségszerű, hogy így legyen, ha szeretnénk elkerülni ezeket a kellemetlenségeket, nézzünk szét alaposan a Vilszershop webáruházában!


Tudatos digitális jelenlét: miért fontos az egyediség az online térben?

Tudatos digitális jelenlét: miért fontos az egyediség az online térben? 

Az online világban való láthatóság manapság már nem csupán lehetőség, hanem alapkövetelmény.
A digitális nomádok legjobb laptopjai idén

A digitális nomádok legjobb laptopjai idén 

A digitális nomádok világa izgalmas és sokszínű, tele kihívásokkal és új tapasztalatokkal.
3 jel, hogy nincs egy férfi formában

3 jel, hogy nincs egy férfi formában 

A férfiasság és a fizikai erő régóta kéz a kézben járnak a társadalmi elvárásokban, de a valódi fittség nem csupán külső megjelenés kérdése.
Fűnyírás új szinten – így válassz okosan gépet a pázsitodhoz

Fűnyírás új szinten – így válassz okosan gépet a pázsitodhoz 

A rendezett gyep nemcsak a kert éke, de a ház megítélésére is hatással van.
Különleges márka, különleges eszközök

Különleges márka, különleges eszközök 

Az Ariens neve már több mint 85 éve egyet jelent a professzionális színvonalú kerti gépekkel és a hóeltakarítás hatékony eszközeivel. A vállalat az Egyesült Államokból indult, de termékei mára világszerte ismertek magas minőségük és hatékonyságuk miatt.
PS5 headset választás: Merülj el a játék világában

PS5 headset választás: Merülj el a játék világában 

Mennyire fontos számodra a hangzás, amikor beleveted magad a virtuális világokba? A megfelelő headset kiválasztása döntő jelentőségű élményt nyújthat a játék során, nemcsak a zajok tisztasága és intenzitása, de a kényelem szempontjából is. 
Hogyan érdemes szakkönyvet vásárolni és miért olyan fontos a tudás ezen formája?

Hogyan érdemes szakkönyvet vásárolni és miért olyan fontos a tudás ezen formája? 

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak azok a lehetőségek, amikor az anyai szerep mellé csatlakozik a dolgozó nő feladatköre is.
Az élhajlítás ipari jelentősége: pontos és hatékony megoldások

Az élhajlítás ipari jelentősége: pontos és hatékony megoldások 

A modern ipar számos eszközt és gépet alkalmaz a gyártási folyamatok során, de kevesen vannak, akik tisztában vannak az élhajlító gépek kulcsfontosságú szerepével.
Hogyan tehetjük még hatékonyabbá megbeszéléseinket?

Hogyan tehetjük még hatékonyabbá megbeszéléseinket? 

Ha a hatékonyság kerül szóba, akkor nem mehetünk el a hölgyek azon képessége mellett, hogy egyszerre több dolgot is képesek csinálni, és valóban extra hatékonyan tudnak dolgozni, háztartást vezetni és gyereket nevelni egyszerre. Ugyanakkor persze megvan az az oldaluk is, amikor akár órákon át tudnak egymással cseverészni kivesézve minden fontos témát, pletykát és történést.
Megtérül-e a webshoplogisztika kiszervezése? Így számolhatsz vele!

Megtérül-e a webshoplogisztika kiszervezése? Így számolhatsz vele! 

Egy webáruház működésében kevés olyan terület van, amely akkora hatással bír a vásárlói élményre, mint a logisztika. A gördülékeny rendeléskezelés, a pontos szállítás és a gyors ügyfélszolgálat mind közreműködnek abban, hogy a vevő elégedetten térjen vissza.