Facebook hozzászólás
1 224

MEGEGYEZÉS A SPENÓTHÁZBAN

30 éve volt a taxisblokád

Vasárnap van pont harminc éve, hogy a mindenféle előkészítés nélkül, egy hirtelenjében bejelentett benzináremelés miatt a hazai fuvarozótársadalom blokád alá vonta az ország közútjait, napokig megbénítva az életet. A tiltakozás végül a tárgyalóasztalhoz ültette a kormány képviselőit, és kompromisszumos megállapodás született az ügyben.

Elérték, amit akartak

Október 28-án, vasárnap délben a Munkaügyi Minisztériumban, a népnyelv által csak spenótháznak nevezett épületben megkezdődött az Érdekegyeztető Tanács ülése.

A tárgyalást a televízió élőben közvetítette, gyakorlatilag az egész ország a képernyőkre tapadt azon a napon.

A kormány részéről Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és Rabár Ferenc pénzügyminiszter vezette a tárgyalást, a munkavállalók küldöttségét Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal elnöke, valamint Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a munkaadókét pedig Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke vezette, aki ekkor tett szert országos ismertségre szereplésével.

Az estére megszületett megállapodás szerint október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentik a megemelt benzinárakat, amelyek az árliberalizálással összefüggő törvények hatályba lépésig érvényesek. A kormány képviselői a televízió nyilvánossága előtt megígérték, hogy a demonstrációban résztvevőket nem vonják felelősségre.

A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában a televíziónak adott úgynevezett „pizsamás interjúban” elismerte, hogy a benzináremelés bejelentésével összefüggő előkészítő munkában hibákat követtek el. Szerinte – mint mondta – a megállapodás létrejötte után előállt helyzetben nincsenek vesztesek és győztesek.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!