Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 dal a születésnapos Bródy Jánostól

Április 5-én ünnepli 76. szülésnapját a magyar rockzenei élet egyik legmeghatározott énekes, dalszerzője, gitárosa.

Bródy János pályafutása 1964-ben indult, amikor az érettségi vizsgája után csatlakozott az Illés együtteshez, ahol Szörényi Leventével közösen olyan rocktörténeti dalokat írtak meg, mint az Amikor én kissrác voltam, Miért hagytuk, hogy így legyen, Valahol egy lány, Good Bye London.

Az Illés zenekar 1974-ig működött, a forradalmi dalaik miatti eljárás és a zenekartagok közötti feszültség végül a zenekar végéhez vezetett. Bródy János ugyanebben az évben létrehozta a Fonográfot, és mellette a korszak legsikeresebb énekesnőinek, Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezeit is jegyezte, mint dalszerző.

A cenzúra nem kímélte Bródy János szövegeit, de ő mindig megtalálta a lehetőséget, hogy okos metafórákkal és hivatalos szólamok mellett eltérő dalokkal közvetítse a kor szellemét. Bár rengeteg dalszöveget írt Bródy János, első önálló albuma csak 1980-ban jelent meg Hungarian Blues címmel. Az 1984-ben megjelent második önálló albuma a Ne szólj szám volt, melyen újra felcsendült a hatvanas évek betiltott himnusz, a Ha én rózsa volnék.

Készítette: Stekovics Gáspár - https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=68872274

 

A Kossuth és Liszt Ferenc-díjas Bródy János több mint 60 nagylemez elkészítésénél közreműködött, 800 dalt fűznek a nevéhez és 200 dal zenéje is kapcsolódik hozzá. Ezt az elképesztő karriert nehéz öt dalban bemutatni, de megpróbáljuk.

Ha én rózsa volnék

https://www.youtube.com/watch?v=nAw9q5vLiak

Talán az egyik leghíresebb Bródy János dal a Ha én rózsa volnék című dal, amit Koncz Zsuzsa is elénekelt. A ’60-as évek lázadó korszakának egyik zászlóshajója az Illés együttes volt, akik virágnyelven krizitálták az akkori rendszert. A Ha én rózsa volnék dal is ilyen rendszerellenes nóta volt, amit nem is engedtek játszani a kor akkori cenzorai. Ennek ellenére a dalt a tiniktől elkezdve az idősebb korosztályig mindenki énekelte. Többször csendült fel tüntetéseket, illegális bulikon.

Földvár felé félúton

https://www.youtube.com/watch?v=psGZ0BaYSfc

 

 

Ez a dal nemcsak a balatoni életérzés egyik múltbéli szimbóluma, hanem a 60-70-es évek beat generációjának stoppos életvitelét is bemutatja. A dal alapján Bertha Bulcsú A kenguru című regénye adja, amiben a főszereplő sofőr egy stoppos lányról ábrándozik. A kenguruból egyébként 1975/76-ban film is készült, amin az akkori zenekarok híres dalai csendülnek fel, többek között az Fonográf, a Gemini, az LGT, és a Skorpió, Generál nótái.

 

Illés: Te kit választanál?

https://youtu.be/w2xEgkeSTe4

 

A fenti dal azért is lehet ismerős, mert a Te kit választanál felcsendült az István, a király című rockoperában is, aminek dalszövegét Bródy János míg zenéjét Szörényi Levente írta. A rockopera ősbemutatója 1983-ban volt a városligeti dombon. A rockopera azóta több száz előadást megélt, és a mai napig az egyik legismertebb magyar musical.

 

Koncz Zsuzsa: Mr Alkohol

https://youtu.be/n9qzT2Q9DuA

 

Koncz Zsuzsa nagyon jó barátságot ápolt a 60-as években az Illés együttessel, így Bródy János szívesen írt dalszöveget a Ki mit tud zenei vetélkedőn második helyezést elérő Koncz Zsuzsának. Az énekesnő az 1967-es Ezek a fiatalok című filmben énekelte el a Mr. Alkohol című dalt.

 

Mire megy ki itt a játék?

https://youtu.be/p2vg7B0AKKk

Bár Bródy János legfrissebb dala egy feldolgozás, amit 40 évvel ezelőtt Nagy Feró és a Beatrice adott elő a Pofonok völgyében, avagy a Papp Lacit nem lehet legyőzni című filmben, de a feldolgozás most újra aktuális. A szintén 75 éves Nagy Feró születésnapjára megjelent „Feró 75” című album dala csodásan szól Bródy János előadásában.

Neked melyik a kedvenc dalod Bródy Jánostól?

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.