Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A felfázásból könnyen lehet vesegyulladás

A tél rendszerint az is jelenti, hogy a hölgyek, de akár az urak körében is megnő a felfázások száma. Ennek köszönhetően a legtöbben a hideggel hozzák összefüggésbe a betegséget, pedig az bakteriális eredetű. A gyulladásos betegségről, és a kezelési lehetőségekről dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész – nőgyógyásza beszél.

Érzékenyebb rendszer

Bár a felfázás mindkét nemet érintheti, a női nemi szervek és a húgyutak sérülékenyebb rendszert alkotnak, mint a férfiaké, így ez a betegség a hölgyeket nagyobb számban érinti. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a nők 80% élete során találkozik ezzel a kellemetlen kórral.

Kép: Pixabay

Az ok – az érzékenységen túl – az, hogy a végbél nyílása igen közel helyezkedik el asokkal rövidebb húgycső kivezetéséhez, így az ott megtalálható baktériumok könnyebben jutnak át, és fertőzik meg a húgyvezetéket, a húgyhólyagot, és más szerveket. A fertőzés télen a szorosabb ruházattal hozható összefüggésbe, hiszen a nedves, meleg környezet kedvez a kórokozók szaporodásának. Ugyancsak erősen elősegíti, mintegy hidat képez a tanga a baktériumoknak, így állandó viselése a hétköznapokban igencsak meggondolandó.

A felfázás bakteriális okokra vezethető vissza

A felfázás egy gyulladásos folyamat a szervezetben, mely jellemzően a húgyutakat, illetve szinte mindig a húgyhólyagot érinti, mértékétől függően beszélhetünk alsó, vagy felső húgyúti fertőzésről is, ahol az alsó kisebb kiterjedésű területet fed le.

A gyulladásért több kórokozó is felelős lehet, közöttünk az E. coli baktériumok, vagy éppen a staphylococcusok, melyek mind a végbél környékéről is vándorolhatnak. A felfázás tünetei elég jellegzetesek, így nem nehéz felismerni a baj meglétét:

  • Sűrű, sürgető vizelési inger, ám vizelet szinte egyáltalán nem távozik.
  • Vizelésnél szúró, égő érzés
  • Alhasi, kismedencei fájdalom, mely súlyos esetben akár a deréktájra is terjedhet
  • Rossz szagú, esetleg zavaros vizelet (ez utóbbi okozója a genny)
  • Hányinger
  • Hidegrázás
  • Súlyos esetben láz

Diagnózis és kezelés

Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza elmondta, hogy a húgyúti fertőzéseket a vizeletminta tenyésztésével vizsgálják. A tünetek megléte a baj meglétét ugyan egyértelművé teszi, de hogy pontosan mivel is állunk szemben, az csak a tenyésztéssel derül ki.

Gyulladásra gyanakszik? Könnyen kiderítheti hol a baj!
Gyulladás szinte bárhol felbukkanhat a szervezetben, szerteágazó, elhúzódó panaszokat okozva. Egy egyszerű vérvizsgálat azonban segít felismerni, hogy zajlik-e bennünk gyulladás, és amellyel a szervezet kezelésre adott válasza is nyomon követhetővé válik.

Ennek jelentősége azért van, mert a felfázás remekül kezelhető antibiotikummal, de csak abban az esetben, ha a megfelelőt alkalmazzuk. Ha nem, akkor csak rontunk a helyzeten (növeljük a kórokozók baktériumokkal szembeni ellenállását, késve kezdjük meg a hatékony kezelést, ez sok plusz időbe, pénzbe és fájdalomba kerül, növekszik az esetlegesen kialakuló szövődmények valószínűsége).

Arra mindenképpen figyelmet kell fordítani, hogy ezeket a betegséget ne vegye félvárról. Ha ugyanis nem foglalkozik velük, akkor a fertőzés könnyen terjedhet, és vesemedence, illetve vesegyulladáshoz vezethet, mely mindkettő igen fájdalmas, és komoly betegség. A kezelést minden esetben bízzuk szakemberre, mert a félrekezelt felfázás is elfajulhat.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.