Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A LEGO volt a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon

A LEGO lett a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes, a Mercedes-Benz pedig megvédte harmadik helyezését a Randstad Hungary rangsorában - közölte a humánerőforrás tanácsadó cég az MTI-vel.

A márkakutatás szerint, ahol 163 000 embert kérdeztek meg, a LEGO végzett a legvonzóbb magyar munkáltató első helyén.

Idén kilencedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit a cég kutatásának eredményei alapján. A legismertebb munkaadó ismét a Tesco lett. A Magyar Telekom nívódíjban részesült annak elismeréseként, hogy évek óta élvezi valamennyi demográfiai csoport szimpátiáját.

A közleményben kiemelték, felmérésük szerint a magyar munkavállalók körében a tavalyi eredményekhez hasonlóan az IT-szektor munkaadói a legnépszerűbbek, amelyet az üzleti szolgáltatási szektor, és a telekommunikációs ágazat követ.

A LEGO lett a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes, a Mercedes-Benz pedig megvédte harmadik helyezését a Randstad Hungary rangsorában (foto: Pexels.com)

A Randstad kutatása rámutatott arra is, hogy Magyarországon a munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tényező továbbra is a vonzó munkabér és juttatási csomag. Kiemelten fontosnak tartják még a kellemes munkahelyi légkört, amit a vállalat pénzügyi stabilitása, az állás hosszú távú biztonsága, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ.

A munkavállalók által a legkevésbé fontosnak értékelt szempontok közé tartozik, hogy a cég a legújabb technológiákat használja, minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínáljon, valamint jó legyen a reputációja - írják a közleményben.

A Randstad Employer Brand Research független munkáltatói márkakutatása, amely több ezer vállalat közül választja ki a legvonzóbb munkaadókat. A kutatás mintegy 163 000, a 18-64 éves korosztályból kikerülő válaszadó véleményét gyűjti össze 31 piac 5944 vállalatáról. Magyarországon mintegy 7800 fő vett részt a kutatásban.

Ezt is olvasd el:


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.