Akkor most játsszuk azt, hogy tavasz van!

Játszom. Naponta szórakoztatom magam, hogy a változás gyönyörködtessen.

Azt játszom, hogy mindig más úton megyek ugyanoda. Játszom az időmmel, amit néha eltolok. Azt játszom, hogy hol be,-, hol meg kifelé fordulok. Játszom, hogy figyelek, és látom, hogy figyelnek. Ma sem azon az úton jöttem, mint amin mentem.

Most ő szórakozott velem. Egyszerűen beszippantott – a szomszédos park.

Rózsi néni és a nyugdíjas klub női szakasza már a szokásos pletykapadon virult, bár még óvatosan és télikabátosan, de már néhány gombnak önként engedve. Hol egymásra, hol másra, ám néha lopva az előttük jól benájlonozott szökőkútra is lestek. Ez a kút nekik az aranyhalas élet vize, jelképe a szép időskor és időszak folytatásának. No meg a kártyás-sakkos férfiosztagénak is, amely majd pár fok múlva érkezik a felmelegedő betonpadokra.

A bátor asszonyok addig sem tétlenkednek. Ma is szúrós szemekkel és rozsdás fejcsóválásokkal követték a fapados csókos ifjúság minden egyes megmozdulását. Néha-néha odaböktek a már rövid ujjúra és szárúra vetkőzött tizenévesek vidám csoportjára, akik furcsa színű és töltetű palackokat emeltek szájról szájukra.

Erre csak Sanyi nem kapta fel a fejét, aki jóízűen, de annál orrfacsaróbban nyúlt el összkomfortos bokrában a tavaszi napsütésben. A tőle elfordult és önálló életű üres kétliterest biztos mozdulattal ugratta át a két sportkerékpáros.

Egy fasorral odébb, az uniós játszótéren hajtotta a hintát és egymást a környék apraja-nagyja. A homokozók még fel sem éledtek téli álmukból, már azonnal alkalmi hempergőkké lettek nyilvánítva. Móka, kacagás, rohangálós gyerekcsere és kutatás, apás-anyás munka- és babakocsi-megosztás.

Volt, akinek padon ücsörgős olvasgatás, páros és páratlan madárcsicsergős sétálgatás, előbújó zöldekkel és virágokkal fotózkodás vagy kétes távolba merengés jutott.

Ezen a gyönyörű napon a park mindenkit beszippantott, aki arra járt. Játszott. Velünk.

Mi pedig azt, hogy végre tavasz van! Belül is… Ugye?