Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Árpa Attila elárulta, miért vállalkozott a Nagy Ő műsorra

A TV2 párkereső műsorába már várják a szerelemre vágyó hölgyek jelentkezését.

2022-ben újra megnyitja kapuit a Bachelor - A Nagy Ő rezidenciája, ahol ezúttal Árpa Attila keresi szíve választottját.

Idén ősszel egy olyan híresség keresi társát ország-világ előtt, akinek érzelmes oldalát eddig csak nagyon kevesen ismerhették. Az ország egyik legmacsóbb színész-rendezője, a sportban is sikeres Árpa Attila lesz a Bachelor – A Nagy Ő főszereplője, aki ezúttal „holtodiglan” szeretné megtalálni élete párját. Tudja, hogy szereplése meglepi az embereket, de egészen határozott válasza van a kétkedőknek.

Nyilván az első kérdés mindenki számára, hogy miért egy televízióműsorban keresem a szerelmet? Erre nagyon egyszerű válaszom van. Miért ne? Ami a nőket és a párkapcsolatokat illeti, viszonylag hosszú, rögös és kalandos utat jártam be. Voltam már házas, voltam már boldog, volt, hogy menekülőre fogtam, most az élet pedig úgy hozta, hogy szingli vagyok. Ez egyébként már húsz éve nem fordult velem elő. A „mindent vagy semmit” elv szerint élek, így csajozni is kétféle módon tudok: vagy a színfalak mögött diszkréten, vagy durr bele, ország-világ előtt. Most így teszek próbát. A mottóm, miszerint sosem lehet tudni, hogy a következő lehetőség honnan érkezik, megmagyarázza, miért vállaltam a szereplést.

– magyarázza 2022 bachelor-ja, aki a párkereső reality-t egy korszak végének is tekinti.

Árpa Attila keresi a párját a TV2 műsorában (Foto :TV2)

- Ezzel a műsorral búcsúzom az ilyen jellegű tévés szereplésektől, hogy egyedül, vagy párral, az majd ősszel kiderül. Jó néhány dologban különbözöm a klasszikus bachelor-tól: elmúltam 50, van egy csodálatos kamaszlányom, aki mindig is az első számú nő lesz az életemben. – monda el Árpa, aki azt is elárulta, hogy természetesen az sem jelent hátrányt, ha a jelentkezők közt édesanyák is vannak.

De milyen A Nagy Ő számára tökéletes nő?

Izgalmas életem volt eddig, sok mindent kipróbáltam, így számomra az ideális nő is sokszínű, érzékeny és nyitott a művészetek iránt. Önálló személyiség, szereti az állatokat, és ami a legfontosabb, hogy legyen sokrétű a humorérzéke és szeresse a filmeket, sorozatokat. Azt megígérem, hogy egy szokatlanul őszinte és szórakoztató produkció lesz a Bachelor - A Nagy Ő idén. – zárta sorait Árpa Attila.A műsor évtizedes sikerének egyik titka, hogy az érzelmek széles skáláját felvonultatja, legyen szó örömről, bánatról, szerelemről, barátságról, intrikáról vagy épp féltékenységről. A főszereplő agglegény vívódásai mellett a párjelöltek egymás közti kapcsolatai is számos konfliktust eredményeznek, hiszen az együtt töltött hetek alatt senki sem titkolhatja a valódi személyiségét.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.