Az „éjjeli baglyok” hajlamosabbak a depresszióra?
Ki korán kel, aranyat lel – szól a közkeletű, régi szólás. Egy friss kutatás annak járt utána, hogy a koránkelőket vajon kevésbé fenyegeti-e az, hogy depressziósokká váljanak. Bár az eredmények nem egyértelműek, de annyit azért bátran kijelenthetünk, hogy bizonyos összefüggés felfedezhető az „éjjeli bagoly” típusú, és a rossz kedélyű emberek csoportja között.
Szakértői vélemények
Dr. Till Roenneberg, a kronobiológia szakértője, aki ugyan nem vett részt a kutatásban, ugyanakkor kételyeinek is hangot adott:
A tanulmány alapvető hiányossága az volt, hogy a tudósok nem rendelkeztek adatokkal arról, hogy mikor kellett a kutatásban részt vevő embereknek munkába menniük. Vagyis a vizsgálat során nem számolhattak azzal a ténnyel, hogy ha a kései bagoly alkatúaknak túl korán kellett dolgozniuk menniük, ez önmagában is hozzájárulhatott esetükben a depresszióhoz.
„A rendelkezésre álló adatokból ugyan megfelelő következtetéseket vontak le a vizsgálatot végzők – mondta -, ám az élet ennél jóval bonyolultabb.” Ebből adódik a kérdés is, ha az úgynevezett éjszakai bagoly típusú személy, aki hajlandó reggeli szokásait megváltoztatni (azaz a szokásosnál korábban felkelni), ezzel enyhítheti-e depresszióját, vagy éppen esélye van-e csökkenteni annak kialakulását.
Nem feltétlenül – ez már Dr. Iyas Daghlasnak, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem orvosának sommás válasza, hiszen a tanulmány megállapításai szerinte az emberek nagy csoportjaira, nem pedig egyénekre vonatkoznak.
„A vizsgálat eredményei csak arra alkalmasak, hogy bizonyos tendenciákat felrajzoljanak „
– mondta.
Egy érdekes megállapítás azonban még ide kívánkozik a cikk végére: az okostelefonok és más kütyük éjszakai használata is hozzájárulhat a késői fennmaradáshoz, és így közvetve a depresszió kialakulásához. Vagyis, ahogy Dr. Till Roenneberg fogalmazott „az élet jóval bonyolultabb annál, semmint hogy azt a rendelkezésre álló tudományos adatokból meg tudjunk érteni.”
Hozzászólás zárolva.