„Csodaszerek” egy kattintásra?
Életünk jelentős része a digitális térben zajlik, ahogy mondják: semmi sincs két kattintásnál messzebbre. A vírushelyzet erre még csak rátett egy lapáttal. A vásárlások nagy részét is interneten intézzük, legyen szó műszaki cikkről, ruháról vagy éppen élelmiszerről. Sőt, akár gyógyszerről! Ám a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy míg előbbieknél „csak” bosszúságot okoz a nem megfelelő minőség, a gyógyszerek esetében komoly egészségkárosító hatása lehet, ha nem azt vesszük és esszük, amire valóban szükségünk lenne.
Gyógyszer- és betegbiztonság – szigorú szabályok, nem véletlenül
A gyógyszerbiztonság lényege, hogy minden esetben a forgalombahozatali engedélyben meghatározott készítményt kapja a vásárló. A betegbiztonság pedig azt jelenti, hogy a beteg megfelelő gyógyszert kapjon, megfelelő dózisban, időben, megfelelő tanácsokkal lássák el a szedést illetően. Amennyiben elkezdünk ötletszerűen gyógyszereket venni, miután esetleg ‘öndiagnosztizáltuk’ magunkat, a „megfelelő gyógyszert a megfelelő betegnek-elv” veszik el. Jobb esetben csak nem érünk el vele semmit, rosszabb esetben viszont ártunk magunknak. Emellett késleltetjük az orvosi segítséget, mire pedig eljutunk a szakemberhez, a baj a halogatás miatt nagyobb lehet, mintha időben segítséget kértünk volna” – teszi hozzá a gyógyszerész.
A világjárvány felpörgette az illegális gyógyszerpiacot
A gyógyszerpiac hatalmas, kortól függetlenül mindenki érintett, és ezt az illegális szereplők is próbálják kiaknázni. Számos olyan készítmény van, melyhez korlátozott a hozzáférés, azaz vényköteles, azért, mert olyan hatóanyagot tartalmaz, melyet csak orvos írhat fel konzultációt követően. Vannak olyan fogyasztók, akik ilyenkor „alternatív” utakat keresve olyan kétes forgalmazóknál kötnek ki, akik a vényköteles szert vény nélkül kínálják, akár a rendes ár sokszorosáért. Több tízezer illegális gyógyszerforgalmazó van a világon! – hívja fel a figyelmet dr. Fittler András.
A koronavírus-járvány miatt megnőtt az érdeklődés az egészségügyi témák iránt, a viharos sebességgel keringő valós és vélt információk keverékének hatására. Egyre többen a neten kerestek válaszokat és sokan bedőltek a csodaszerek ígéreteinek is. Fittler András rámutatott, a fenti jelenség eddig sem volt ismeretlen, például különféle misztikus étrend kiegészítők, potencianövelők, fogyasztószerek, nyugtatók esetében, a COVID okozta nyomás miatt viszont sokkal gyorsabban kiépültek ezek a csatornák, a forgalmazók a tévhitekre, a médiában megjelent hírekre reagálva gyorsan reagáltak a hirtelen felfutott keresletre.
Hozzászólás zárolva.