Facebook hozzászólás
1 430

SZÖVŐDMÉNYEK KOCKÁZATA

Egy kor után már (majdnem) mindegy

Napjainkban egyre később szülnek a nők. Ennek megfelelően egyre több tanulmány foglalkozik azzal, vajon ez milyen hatást gyakorol a magzatokra és az édesanyák szervezetére. Most egy érdekes dolog derült ki, mely sok nőnek adhat újra reményt – mondta Dr. Angyal Géza szülész- nőgyógyász főorvos.

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy  felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.

[/bs-text]

[/vc_column][/vc_row]

A lehető legkisebb komplikációs esélyeket akkor érhetjük el, ha jó előre, már a baba tervezésétől kezdve gondoskodunk a szervezet megfelelő tápanyag-ellátottságáról. Ez az idő előrehaladtával kiemelten fontos, mert hiába képes az orvostudomány akár mesterséges megtermékenyítéssel is a család lehetőségével megajándékozni a párokat, ha a szervezet nem készült fel a várandósságra, akkor komoly gondokkal szembesülhetünk, mely akár tragédiával is végződhet – ismertette dr. Angyal Géza.

Kismama, mosolyog, Kép: PP-archív
Kép: PP-archív

Tápanyagok

Nagyanyáink korában az étkezéssel tökéletesen, vagy ahhoz közel lehetett fedezni a test megemelkedett szükségletét a várandósság és a felkészülés során. Ez persze nem az „egyél kettő helyett” típusú elképzelésekkel történt, az ok csak annyi, hogy akkor még az élelmiszerek tartalma lényegesen magasabb volt, mint ma, vagyis több volt bennük a vitamin, ásványi anyag és nyomelem. Ma már kizárólag étkezéssel fedezni a megemelkedett szükségleteket szinte lehetetlen, nem véletlen, hogy a szakemberek jelentős többsége javasolja a várandósvitamin szedését.

A tápanyagokat így be tudjuk juttatni, de közel sem biztos, hogy azok megfelelően hasznosulnak is. A boltokban nagy választékban találkozhatunk vitaminkészítményekkel, melyek közül sok azonban igazából csak drága vizeletet eredményez, mivel a benne lévő anyagok nem jól szívódnak fel. Ahhoz, hogy igazán hatásos lehessen egy vitaminkészítmény biológiailag aktív, szerves formában (pl.: cink-citrát, réz-glükonát) kell tartalmaznia az anyagokat, mivel így azok felszívódási aránya akár 80%kal is javul. Emellett fontos a készítmény komplexitása, hiszen az egyes anyagok segítik mások beépülését. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a terhesség három trimeszterből áll, melyeknek eltérő a tápanyagszükséglete, vagyis a kiválasztott várandósvitaminnak a trimeszterek igényeit is ki kell szolgálnia a megfelelő tagoltsággal!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!