Egy életmód tréner jótanácsai
„Elegem van abból, hogy mindent én csinálok!”
Mi nők hajlamosak vagyunk túl sok feladatot magunkra vállalni, és persze emiatt fáradtak, feszültek vagyunk. Milyen önkorlátozó hiedelmek állhatnak a „Mindent egyedül kell megoldanom” gondolkodásmód mögött? Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít változtatni ezen a helyzeten.
A magunkra utaltság élménye
A „mindent egyedül kell megoldanom” gondolkodásmód eredhet onnan is, ha gyerekként magunkra voltunk hagyva fizikailag, vagy érzelmileg. Nem voltak mellettünk, amikor szükségünk lett volna a támogatásra, ezért megtanultuk, hogy senkire nem számíthatunk, csak saját magunkra.
Mindig hasznosak akarunk lenni
A túlterheltség hátterében álló másik gyakori meggyőződés, amikor úgy gondoljuk, állandóan hasznosnak kell lennünk, mindig másokat kell szolgálnunk, segítenünk. Régebbi időkben megvetendő volt, ha valaki henyélt, nem járt állandóan a keze, a lustaság bűnnek számított. Aki nem dolgozott, az nem sokat ért. Ha ilyen minta van előttünk, vagy gyerekként mi magunk is sokszor hallottuk, hogy nincs lazsálás, pihenni majd a halálos ágyunkon lehet, akkor ne csodálkozzunk, ha felnőttként mi is nehezen engedjük meg magunknak a lazítást. Bűntudatunk van, ha nem csinálunk valamit, ami másoknak is hasznos. Bár vágyunk az én-időre, mégsem tudunk élni vele. Sok esetben a gyerekkori mintákat visszük tovább, és olyan párt választunk, aki partner ebben, és hagy minket „kibontakozni”.
A mindent egyedül kell megoldanunk, mindig hasznosnak kell lennünk hozzáállás gyakran együtt jár a maximalizmussal, amiről egy korábbi cikkemben is írta.
De vajon miért jó nekünk, ha mindent mi csinálunk?
Ha jobban belegondolunk, semmit nem teszünk anélkül, hogy valamit ne nyernénk általa. A hasznosság, a nélkülözhetetlenség érzése azt erősítheti bennünk, hogy fontosak vagyunk. Mások erősnek látnak, csodálnak minket, vagy együttéreznek velünk, mi pedig nyíltan vagy titkon, de büszkék vagyunk magunkra. Egyrészt panaszkodunk, másrészt a fontosság tudata fel is turbózza az egónkat, legyezgeti a hiúságunkat. Ha annyi mindent csinálunk, azzal a többiek fölé emelkedünk, mint a libikókán. Ám a libikóka-játszmákkal, amikor az egyik fent, a másik lent van, hosszabb távon mindenki veszít. Ha képesek vagyunk kívülről vagy felülről ránézni a helyzetre, és vállaljuk a felelősséget a mi részünkért abban, hogy ez így alakult, ez már egy lényeges lépés.
Sosem késő változtatni a családi vagy munkahelyi dinamikán, de először magunkban érdemes egy kicsit rendet tennünk. Ebben segíthet a következő kérdések megválaszolása, és a régi minták helyett új minták kialakítása.
– Úgy gondoljuk, senki nem végzi el olyan jól a feladatokat, mint mi? Vagy az a leggyorsabb, ha mi csináljuk?
– Azt hisszük, nélkülünk nem működnek a dolgok? Ha átadnánk másnak a feladatokat, összeomlana minden?
– Emiatt érezzük magunkat valakinek, többnek, jobbnak? Lehet, hogy ezzel tesszük magunkat nélkülözhetetlenné?
Hozzászólás zárolva.