Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Évekig elnyomták, de Tóth Andi már maga irányítja szakmai életét

Tóth Andi tavaly megnyerte tánctudásával a Dancing with The Stars műsort, de a lány nem ismeretlen a közönség számára. Az énekesnő 15 évesen tűnt fel az X-faktorban, és most küzdelmes tiniéveiről, és a sztársággal járó ismertségről is mesélt.

Még csak 23 éves, de Tóth Andi már most megkerülhetetlen énekesnő Magyarországon. És ezt nem kizárólag a tehetségének köszönheti – kőkeményen megküzdött azért, hogy a saját ízlése alapján formálja a karrierjét, ami évekig mások kezében volt.

15 évesen, gyakorlatilag gyerekként vált ismertté, miután megnyerte az X-faktor nevű tehetségkutatót, azonban hamar fel kellett nőnie a műsor után. A most 23 éves Tóth Andi a szeptemberi GLAMOUR magazinban mesél élete legküzdelmesebb 4 évéről.

Gyorsan kipukkant a lufi. Azt hittem, hogy én irányítom majd az életemet, de mások tartották kézben a karrieremet. Akkor eléggé megsértődtem a világra, főleg, amikor rájöttem, hogy rossz irányba haladok, nem azt csinálom, amit szeretnék. Sok feszültség összegyűlt bennem, és négy év után annyi sérelem halmozódott fel, hogy senkivel sem akartam dolgozni. Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit. Aztán elkezdtem ezekből az érzésekből táplálkozva megírni a saját dalaimat.

-mondta Tóth Andi

Ebben a néhány évben a teljes zenei szabadságát megvonták tőle, teljesítőképességét is a végsőkig tolták, és ne felejtsük el, hogy Andi ekkor még mindig csak fiatal felnőtt volt.

Nem engedték, hogy olyan zenét játsszak, amit én szeretnék, kicsavarták belőlem az utolsó cseppeket. Érzelmileg nagyon lehúzott a párkapcsolatom, így alkotni sem tudtam, ennek következtében nem volt pénzem. Nagyon nehéz időszak volt

– emlékszik vissza az énekesnő. „Beütött a covid, így otthon szereztem dalokat, miközben nagyon padlón voltam, mert a szakítás miatt megcibált a média. A Lejtő című albumom nagy siker lett, de ami mögötte van, az nem egy sikersztori.”

Tóth Andi őszintén mesélt a karrierjéről (Foto: Ajkai Dávid /Glamour)

Nem titkolja, hogy akkor a legfelhőtlenebb, amikor azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és ez a zene – a sztársággal járó ismertség viszont kifejezetten idegesíti. Többek között ez az oka, hogy ennyire szeret utazgatni és idegen kultúrákat megismerni.

„Frissítő az a kedvesség, amit külföldön tapasztalok, főleg, hogy ott senki nem ismer, nem bámulnak, levetkőzhetek úgy egy bikinire, hogy nem írja meg az újság.”

A teljes interjú az augusztus 9-én megjelenő, szeptemberi GLAMOUR magazinban olvasható.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.