Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezért fagyoskodott napokig egy sátorban Pataki Ádám

A mestercukrász egy nem akármilyen, sátorozós apa-fia programon vett részt kisfiával. Míg Marcinak meg sem kottyant a dolog, Pataki Ádám kis híján megfagyott a sátorban.

Igazán gondos apuka Pataki Ádám, aki mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy a lehető legtöbb időt töltse gyermekeivel. Most fiával szervezett közös programot és egy apa-fia tábor keretében együtt töltöttek néhány napot.

Fantasztikus élményekkel tértünk haza a táborból. Igaz, rögtön az elején volt némi nehézségünk, mert kiderült, hogy sátorállításban nem vagyok annyira jó. Aztán a többi apukával közösen megoldottuk a dolgot. Az első napon apa-fia focimeccsen vettünk részt, bogrács gulyásoztunk, aztán jött az este

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Pataki Ádám, akinek kicsit stresszesen teltek az estéi a sátorban.

„Claudia hajlamos egyébként is túlfélteni Marcit, de most egy külön kiselőadást tartott, hogy Marcit hány rétegbe, hogyan öltöztessem fel éjszakára. Fáradt is volt első este, maga kérte, hogy most már feküdjünk le aludni. Remek hálózsákja volt, jól be is öltöztettem, ahogy elhelyezkedett, azonnal el is aludt. Nem úgy, mint én! Én ugyanis nem sokat aludtam, mert fáztam”

– vallotta be a mestercukrász, aki ennek ellenére kiválóan érezte magát.

„Nagyokat sétáltunk, ajándékot készítettünk Claudiának meg nyársat az esti szalonnasütéshez. Sőt, még horgásztunk is. Nagyon jó, örök emlékekkel tértünk haza” – árulta el az ’ÉdesKettes’ – ben Pataki Ádám. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.