Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezért intett búcsút régi nagy szerelmének Vastag Csaba

Az énekes számára – a zene mellett – örökös bérelt hely marad a szívében a kézilabdának, amelyet tizenévesen élsportolóként űzött, ám a sportolói karriernek végül mégis búcsút intett.

Örömmel emlékszik vissza azokra az időkre Vastag Csaba, amikor a Veszprém színeiben kézilabdázott, ifiként. Az előadó útja végül a zene világába vezetett, ám a kézilabda iránti szenvedélye a mai napig kitart.

Veszprémiként szinte genetikailag kódolva vagyunk a kézilabdára, így nálam sem volt kérdés, hogy ezt a sportot választom. Nem is bántam meg, maga a sport, de különösen a kézilabda az egyik legjobb személyiségfejlesztő. Itt tanultam meg igazán csapatban gondolkodni, felelősséget vállalni másokért. Ennek sok hasznát veszem a mai napig, hiszen éppúgy felelős vagyok másokért, csak nem egy kézicsapatban, hanem a zenekaromban

– árulta el az énekes, aki számtalan sérülést begyűjtött élsportolóként.

„Kapus voltam, köztudott, hogy ez a poszt rengeteg sérüléssel jár. Kaptam is belőlük rendesen, de a pályán az ember ezeket fel se fogja. Persze később éreztem, hogy fáj itt és ott is, de ehhez hozzá lehet szokni. Ezt a hozzáállást a mai napig vallom, jöhet bármilyen pofon, fájhat, de csak előre megyek”

– mondta Vastag Csaba, akinek élsportolói karrierje saját döntése miatt ért véget.

„Mindig megőriztem az őszinte, objektív rálátásom a dolgokra, így beláttam, hogy nem vagyok kiemelkedően jó. A zenélést mindvégig vittem a kézilabda mellett is, éreztem, hogy ez lesz az én utam, ezért a kézis élsportnak fájó szívvel búcsút intettem” – tette hozzá az énekes, aki továbbra is nyomon követi a sport alakulását.

Jónéhány kézissel baráti viszonyban maradtunk és mivel rajongok ezért a sportért, amikor csak tudom megnézem a mérkőzéseket. Erre gyakran csak a TV-ben van lehetőségem, de ha tehetem, kimegyek a meccsekre. Azt a szurkolói hangulatot és adrenalin bombát, amit egy meccsen való szurkolás ad, szinte semmi sem tudja felülírni. Fantasztikus dolog újra és újra átélni

– árulta el Vastag Csaba, aki december 16-án is ott lesz a budapesti kézilabda arénában megrendezésre kerülő nagyszabású eseményen, A Főpróbán.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.