Időkapszula
Ezt üzeni Mautner Zsófi a jövőnek a Covid idejéből
Mostanában egyre többször gondolkodunk el azon, vajon az utókor hogyan vélekedik majd a jelen helyzetünkről. Milyen jó lenne üzenni nekik, megmutatni a járvány alatti életünk fontos kellékeit, elmesélni személyes történetünket, érzéseinket, netán jó tanácsokkal látni el őket. Ebben a rovatunkban ismert magyar embereket kérdezünk meg arról, mit tennének bele az időkapszulájukba üzenetként a jövő számára. Ezen a héten Mautner Zsófi mesél nekünk.
Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra, a te életedre és 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?
Természetesen nem maradhatna ki egy időkapszulából a telefonom és a laptopom, amik ennek az évnek a túlélésének minden szempontból a zálogai voltak, és biztos, hogy 50 év múlva már nagyon másképp fognak működni és kinézni. Beletennék egy szett elviteles ételdobozt – számomra nagyon meghatározó tárgyai voltak ennek az évnek. Soha nem hoztam-vittem –porcióztam ennyi ételt, és az éttermi kiszállítás is nagyon jellegzetes eleme volt az évnek. Hogy egy kicsit még a saját szakmámnál maradjak, elhelyeznék benne egy szakácskönyvet is (talán a Főzőiskola kötetemet), ami azt szimbolizálná, hogy ez volt az az év, amikor az emberek –kényszerből ugyan, de – elkezdtek újra otthon főzni.
Nem tudom, 50 év múlva létezni fog-e még a szakácskönyv műfaj, szerintem igen, csak talán már beszélni fog és megvalósul az örök vágyunk: hogy egy recept leírása, vagy bemutatása közben lehessen érezni az illatát.
És még egy kenyérzsákot is belecsempésznék, mert biztos majd csodálkozva olvasnak néhány évtized múlva arról, hogy 2020-ban mindenki kovászt etetett és megtanult kenyeret sütni, és ekkor kezdődött el az ipari kenyerek hanyatlása.
Sorolj fel három személyes tárgyat, amelyek fontosak neked és szintén jellemzik a mai kort.
A piacozós vászonszatyrom – mindig is piacoztam, de ezalatt az év alatt ez még fontosabbá vált számomra, mint valaha. Az egész rituáléja, a kedvenc termelőim iránti bizalom, az évszakok körforgása, ami valamiféle kapaszkodót adott a leállt világban. A heti virágcsokor a konyhapulton – tudom, ez apróság, és teljesen banális, de a sok tragédia és sötétség közepette, amivel szembesülnünk kellett (akár csak hírek szintjén) nekem kifejezetten segítettek a szépséges, színes virágok. Rozsondai Attila gyönyörű klasszikus csokrai, Filep Kata minimalista kortárs kötészete, vagy éppen a kunmadarasi házunk kertjében szedett pár szál színes mezei virág. Az edzőcipőm – szerintem ez is jellemző darabja ennek az időszaknak, kinek miért, vagy azért, mert a sportba kapaszkodott, vagy éppen ellenkezőleg. Nekem ambivalens vele a kapcsolatom, dühös voltam magamra, hogy az első időszakban a nagy ijedtségben jó mélyre került a szekrényben, és nagyon örülök, hogy a pandémia második felére mégis előkerült. Arról nem is beszélve, hogy igen nehéz lesz a kényelmes cipőkből újra csinosabbakba bújni.
Hozzászólás zárolva.