Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ferenc pápa üzenete: az emberek békét akarnak

A Pápa az ukrajnai háborúról beszélt a Szent Péter téren vasárnap.

A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak - szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte. Ferenc pápa kijelentette, az emberek békét akarnak.

A szokás szerint az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszéde végén az egyházfő hosszan szólt az ukrajnai háborúról.

A pápa ismételten tűzszünetet szorgalmazott, amit a békére utaló szándék "minimális és kézzel fogható" jelzésének nevezett. A háborús támadások leállítását sürgette a szenvedéstől elgyötört lakosság érdekében.  Az ortodox húsvét alkalmával köszöntötte a keleti egyházaknak az ünnepet most tartó hívőit.

Isten adja nekünk vissza a  békét, melyet a barbár háború megsértett

- mondta a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa Vatikánvárosban beszélt (Foto: Vatican.va)

Hozzátette, hogy szomorú, hogy (a húsvét) az összes keresztény számára szent és  ünnepélyes napjaiban erősebben hallani a fegyverek halálos zaját mint a feltámadást hirdető harangok zúgását, és szomorú hogy a fegyverek egyre inkább átveszik a szavak helyét.

Mindannyiatoktól azt kérem, erősítsétek a béke érdekében mondott imákat, és legyen bátorságotok kimondani és kinyilvánítani, hogy a béke lehetséges. A politikai vezetőket arra kérem, hallgassák meg az emberek szavát, akik a békét akarnak, nem a konfliktus növekedését"

- mondta a pápa. Szavait mintegy negyven ezren hallgatták a Szent Péter téren a Vatikán közlése szerint.

Ferenc pápa délelőtt a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az isteni irgalmasságnak szentelt vasárnap. Az egyházfő a szertartás nagy részén ülve maradt a napokban kiújult térdfájdalmai miatt.

Ezt is olvasd el:


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.