Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gondoltad volna? Magyarországon 30-40 ezer rollert használhatnak közlekedési eszközként

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint 30-40 ezer rollert használhatnak jelenleg közlekedési eszközként Magyarországon

Ahhoz képest, hogy Magyarországon csak tízmillió ember él, 30-40 ezer rollert használnak közlekedési eszközként az emberek évente - derült ki egy friss kutatásból.

A közlemény szerint jellemzően 4-8 kilométert tesznek meg egy-egy eszközzel. Ez a táv a koronavírus-járvány ideje alatt nőtt meg 2 kilométerről, aminek hátterében valószínűleg a közösségi közlekedés nagyobb arányú elkerülése áll. A rollerek segítségével 30-40 perces autóutak, hosszan tartó parkolóhely-keresések 8-10 percre csökkenthetők.

Az online kutatás végeredményei

A szervezet több mint 700 megkérdezett közreműködésével online kutatást végzett tavaly. A hazai válaszadók mintegy 70 százaléka közölte azt, hogy vezetett már valamilyen elektromos járművet.

Közülük a legtöbben

  • 96 százalék elektromos autót vezetett
  • ezt követte 32 százalékkal a roller
  • 30 százalékkal az e-bicikli
  • 18 százalékkal a segway
  • 15 százalékkal a robogó.

A Jövő Mobilitása Szövetség elnöke szerint a fiatalabb generáció tagjai sokkal inkább hajlandóak a különféle közlekedési módok és eszközök közötti váltásra, nem ragaszkodnak a saját tulajdonú eszközhöz, attól függően választanak, hogy adott helyzetben melyik hatékonyabb és gazdaságosabb. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy egy saját tulajdonú e-roller az eszköz vételárán felül nagyon olcsó közlekedési eszköz, 20-40 kilométeres hatótávra elegendő feltöltése 20 forint alatti költséget jelent. A rollerek ingyen szállíthatók a közösségi közlekedésben, de összecsukva elférnek egy kisebb méretű autó csomagtartójában is, tehát alkalmasak arra, hogy használójuk messzebb parkolva, onnan rollerrel érkezzen meg a céljához.

A közlemény szerint a Mol BUBI bérbringa rendszerében csaknem 100 ezren regisztráltak már. A BUBI-t átlagosan mintegy 15 percig használják. 2021-ben több mint 2,5 millió kilométert tettek meg a használóik, ennek köszönhetően 414 tonna szén-dioxid kibocsátásától mentesül a főváros évente.

A rollert a környezetvédők is szeretik

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a mikromobilitási eszközök a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is jó választást jelentenek. Míg egy benzines autó egy kilowattórányi energia felhasználásával csak 2 kilométert képes megtenni, addig egy elektromos autó 6, egy elektromos robogó 35, egy elektromos roller pedig 100 kilométert. Helyben nem okoznak levegőszennyezést, így a belvárosok, ahol a legelterjedtebb ezeknek az eszközöknek a használata. Élhetőbbek maradnak, és csökkennek a forgalmi dugók is. A szervezet közleményében kitért arra is, hogy a kerékpárok esetében sokkal egyértelműbb a szabályozás, de a rollert használókra egyelőre semmilyen előírás nem vonatkozik. A mikromobilitás dinamikusan fejlődő piac, ezért a jövőben a városok fejlesztésénél számolni kell ezeknek az eszközöknek a meglétével is. Egyelőre a közösségi rollerek parkolása rendezetlenné teheti a városképet, a probléma kezelésére egyre több helyen hoznak létre virtuális vagy fizikai dokkoló állomásokat.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.