A manapság egyetemre kerülő diákok között sok olyan is van, aki még életében nem volt távol a szülői háztól, állapította meg az amerikai gyermekgyógyászok által a honvágy megelőzésére kiadott tanácsok egyik szerzője. Edward Walton, a Michigan állambeli Royal Oak városában működő William Beaumont kórház gyermekgyógyászati osztályának vezetője a The New York Times című lapnak nyilatkozva egy csipetnyi iróniával jegyezte meg: a szülők mindent megtesznek gyermekeik védelmében, soha nem veszik le róluk a szemüket.
Pedig a gyerekeket fel kell készíteni az elválásra, még ha rövid időről is van szó. Ez régen sem volt könnyű, ma pedig a technikai fejlődés bonyolítja a helyzetet. A mai szülők számára az új technológia új lehetőségeket teremtett a távol lévő gyermekükkel való kapcsolattartásra, amit ki is használnak: megpróbálnak „együtt maradni” vele, folyton telefonálnak és SMS-eket küldözgetnek neki, szüntelenül igyekeznek a kapcsolatot fenntartani. Jobban aggódnak és kevésbé képes kilépni akár csak rövid időre is csemetéjük életéből, mint ahogyan annak idején azt a saját szüleik tették. Ez pedig a gyerek számára is problémát okozhat.
Három tényező
Christopher Thurber iskolapszichológus – a tanácsok egy másik szerzője – átfogó kutatást végzett a különböző egyetemekre és táborokba, kórházakba került gyerekek között. Kimutatása szerint három tényező formálja azt, hogy a honvágy súlyosabb vagy enyhébb formája alakul-e ki.
Az első az illető alkata: akad olyan típus, aki minden új helyzetre komoly aggodalommal reagál. A második a felhalmozott tapasztalat: azok, akik gyakran voltak távol otthonuktól, még ha kicsik is, jobban alkalmazkodnak a változáshoz, mint azok a náluk idősebb gyerekek, akik először váltak el családjuktól. A honvágy harmadik kiváltó oka nem ennyire magától értetődő: maguk a szülők idézhetik elő, amikor hangot adnak a válással kapcsolatos félelmeiknek és kétségeiknek. Thurber szerint a jó szándékú, szerető apák és anyák afféle búcsúi, mint „Érezd magad pompásan a táborban, el sem tudom képzelni, mit fogok csinálni nélküled”, igazából kétértelműek. Saját kételyeiket kifejezésre juttatva a szülők aggodalmat és rossz érzést keltenek gyermekeikben is.
A hasa fáj, de honvágyat érez
Sok gyerek, aki a nyári tábor egészségügyi ügyeletén jelentkezik, igazából haza szeretne menni. A legtöbb panaszosnak csak a hasa fáj, és alapvetően honvágyat érez – fedte fel Cori Green, a Weill Cornell orvosi központ gyermekgyógyász orvosa, aki táborozó, tanácsadó és tábororvos is volt az évek során. Az általánosságban mozgó különböző fájdalmak vagy egy rovarcsípéssel kapcsolatos aránytalan ijedtség könnyen jelezhetnek egészen másfajta gondot.
A fizikai panaszok mellett a honvágy haragban vagy zavart magatartásban is kifejezésre juthat. A gyerekekkel lévő felnőtteknek – tanárnak, táborvezetőnek – ezt fel kell ismerniük, és a „helyére tenniük” ezeknek a gyerekeknek az érzéseit. Thurber ilyen esetekre rövid, a gyerek önbizalmát erősítő beszélgetést javasol, véleménye szerint nincs szükség hosszú és mély eszmecserére.
De mit tehetnek a szülők?
Hogyan lehet a gyerekeket felkészíteni az elválásra? Például érdemes előtte beszélni velük a honvágyról, és arról is, hogy miként kell kezelni ezt az érzést.
Akár gyakorolni is lehet a különlétet: például el lehet küldeni a gyereket a nagyszülőkhöz úgy, hogy amíg ott van, csak ritkán hívják fel őt, és csak elvétve küldenek neki szöveges üzenetet. Ez a tapasztalat segíthet a gyereknek felkészülni a hosszabb távollétre, és segít a szülőknek is például abban, hogy felmérjék, mikor érdemes először felkeresni a csemetéket a táborban. A szakértők szerint különösen fontos, hogy a szülők ne helyezzenek kilátásba „mentőakciót”. Sohasem szabad azt ígérni a gyereknek, hogy ha a dolgok rosszul alakulnak, idő előtt hazaviszik őt – állítják az amerikai pszichológusok, akik azt is ajánlják a szülőknek: nem árt előre összetákolni valamilyen elhárító stratégiát – akár saját maguk számára is.
„Amikor a gyerekek honvágyáról beszélünk, sokszor valójában mi magunk vágyakozunk a gyerekeink után. Valójában nekünk is ugyanannyira fáj megválni tőlük, mint nekik tőlünk” – fejtette ki Walton. Thurber lélektani konklúziója szerint „ha valakit szeretünk, mindig fáj a távolléte. A szülők és a gyerekek úgy is felfoghatják a honvágyat, mint a szeretet egyik alkalmi kifejezési formáját. Az elválások időlegesek, úgyhogy ezek az érzések is időlegesek.”
