Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Igazi mintagyerek volt Kalapács József a magyar rockikon

 

Sokan nem is gondolnák, hogy a hazai rockzene ikonikus alakja, Kalapács József szelíd, jó tanuló gyerek volt, színjeles érdemjegyekkel végezte el az általános iskolát. Az Önök kérték adásába 60. születésnapja alkalmából hívták meg, ahol váratlanul régi bizonyítványa is előkerült.

 A Duna naponta jelentkező kívánságműsorának háziasszonya, Bényi Ildikó egy gitáralakú vágódeszkával és régi évvégi bizonyítványával lepte meg Kalapács Józsefet, a Pokolgép és az Omen egykori, a Kalapács, az Akusztika, valamint az Attila Fiai Társulat formációk jelenlegi énekesét. A 60. születésnapját ünneplő zenészről az Önök kérték vendégeként két meglepő dolgot is kiderült; kitűnő jegyei, példás magatartása és szorgalma volt gyerekkorában, valamint, hogy a rockzene mellett a táncdaloknak is nagy rajongója.

Nem tartom stréberségnek, ha valaki odafigyel a tanulmányaira, de most, hogy látom, magam is meglepődöm, hogy a jegyeim mellett még a magaviseletem is ötös volt. Fizikából jó voltam, kétszer is kaptam dicséretet. Ha jobban belemerülök, lehet, hogy ma feltaláló lennék és nem énekes”

– osztotta meg a műsor vendégeként Kalapács József, aki ugyan 60 évesen már nem gondolkodik pályamódosításon, a zenélés mellett továbbra is a színház tölt be fontos szerepet az életében. A Madách Színházban lassan 30 éve, 1994 óta játszik a Macskák musicalben. Hamarosan színházkoncert előadást ad életművéből, amelyre nemcsak ő, hanem több pályatársa is készül, köztük olyan legendás rockzenészek, mint Paksi Endre, Rudán Joe vagy Vikidál Gyula.

Kalapács József (Foto: https://hirvilag.hu/)

Karrierje a Speed iskolai bandában indult

Kalapács József egészen az 1980-as évek első feléig teljesen ismeretlen volt a magyar rockzenei életben. Énekesi karrierjét a Speed nevű iskolai zenekarban kezdte, majd 1982-ben egy Pokolgép koncert végén odasétált a zenekar tagjaihoz egy barátjával, Németh Lászlóval, hogy szeretne velük zenélni, egészen konkrétan énekelni. Ekkor még az együttes teljesen ismeretlen volt, nem sok koncerten voltak túl, akkoriban a basszusgitáros Paksi Endre énekelt. Józsit bevették a zenekarba és egészen 1990-ig a Pokolgép énekese volt, amely a '80-as évek legnépszerűbb magyar heavy metal együttese lett. Énekelni már a Pokolgép tagjaként kezdett tanulni olyan neves énektanároknál, mint Ákos Stefi, Szendrő Mária, Cseh Kató. A zenekar mellett zenés színházi darabokban (rockoperákban és musicalekben) is szerepeket kapott.

1982 és 1990 között rengeteg koncerten lépett fel a Pokolgéppel. Több lemezt (Totális metál 1986, Pokoli színjáték 1987, Éjszakai bevetés 1989, Metál az ész 1990, Koncert 1990) is kiadtak, amelyek összességében több százezer példányban keltek el. 1990-ben a Pokolgép két részre szakadt, mert a két gitáros Kukovecz Gábor és Nagyfi László nem tudott dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy a zenekar milyen zenét játsszon. Nagyfi Laci és Kalapács Józsi 1990-ben elhagyta a zenekart, és megalakította az Oment. Kalapács ebben a zenekarban énekelt 2000-ig.

Ezt is olvasd el:


Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.
Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.