Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így emlékszik a Prima Primissima díja elhagyására Hadas Krisztina

A díjnyertes dokumentumfilm-készítő annyira örült a díjnak, hogy szinte el sem akarta hinni mekkora elismerésben részesítette a közönség. Az örömmámor közepette egy rövid időre nyoma is veszett a díjnak.

Több díjjal is elismerték már Hadas Krisztina munkásságát, aki újságíró, televíziós szerkesztő, egyetemi tanár és díjnyertes dokumentumfilm készítő is. Hadas Krisztina szakmai alázata példaértékű, bár többször kérlelték, legyen műsorvezető, ő ’nem’-et mondott.

Többek között Friderikusz Sándor is azt ajánlotta, hogy legyek képernyős. Mégis nemet mondtam, egyrészt azért, mert nézek tükörbe. Tudom, hogy nem feleltem meg vizuálisan az akkori nézői elvárásoknak. Ezzel nekem nincs semmi bajom, de van önkritikám. Másrészt nem szerettem volna, ha képernyősként lejár majd az időm és kidobnak. Nem akartam mindig arra figyelni, hogy hogyan nézek ki, meddig vagyok friss és ropogós. Inkább tartalmat szerettem volna gyártani, olyan szakmát űzni, amivel 30-50 év múlva is foglalkozhatok. Úgy néz ki, hogy jól döntöttem

– árulta el Hadas Krisztina, akinek munkásságát tavaly egy újabb díjjal ismerték el.

Hadas Krisztina a díjról mesélt, amit elvesztett a Sláger FM-ben

A díj átvételét követően azonban el is hagyta azt egy rövid időre.

„Szinte fel se tudtam fogni, hogy a közönségtől megkaptam a Prima Primissima díjat, hálás vagyok nekik. Amikor átvettem a díjat a lányom is elkísért és mivel egyikünk se túl jó a fogadásokon a ’small talk’-ban és egész nap alig ettem, jobbnak láttuk, ha elindulunk haza. A kocsiban Sári lányom át is cserélte a magassarkú cipőjét tornacipőre, a díjat pedig letette addig a földre. Majd elindultunk haza és csak már amikor otthon koccintottunk jöttünk rá, hogy a díj nincs meg. Szerencsére az én őrangyal barátnőm pont arra járt és megtalálta az egyébként névre szóló díjat. Így két nappal később már nálam volt újra. Azóta békében pihen a könyvespolcon”

– mondta a 95.8 Sláger FM Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei című műsorában Kende-Hofherr Krisztinának Hadas Krisztina. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.