Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így látja Majka koncertlemondását Csepregi Éva

Az énekesnő egy különleges formációval adott koncertet Fehérgyarmaton, ahol Majka végül nem lépett színpadra. 

Csepregi Éva beszélt a múlt hétvégi "botrányos" koncertről, és az oda vezető eseményekről.

Hétvégén számtalan előadó megfordult Fehérgyarmaton, ahova többek között Majkát is epekedve várta a közönség, hogy hatalmas bulit csapjon. Azonban Majka és stábja a fellépés előtt – technikai problémákra hivatkozva – végül lemondta a koncertet. A helyszínen volt Csepregi Éva is, aki Majka előtt lépett színpadra.

Pont ott voltunk, hiszen előtte léptünk fel, de egy más formációval. Négyen vagyunk a színpadon, félplayback-es megoldás, azzal kiegészítve, hogy ami a színpadon megszólal hangszer, élőben szól. Majka stábja már akkor ott volt, az egyik srác centivel méregette a színpadot. Tény, hogy a színpad olyan volt, hogy a Neoton se fért volna el rajta. Nehéz kérdés ez. Régen – amíg nem volt ilyen profi csapat mögöttünk, mint most – nálunk is előfordult olyan eset, hogy a technikus azt mondta, hogy rossz a helyszín, nem lesz tökéletes. Ma már ilyet nem vállalnánk be, ezt már nem engedhetjük meg magunknak. A közönség az első, belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Csepregi Éva, aki megérti Majkáék döntését.

Csepregi Éva a Sláger FM-ben mesélt

„Ha tényleg nem fér el a színpadon, mit tud csinálni? Nem ugyanaz az élmény, nem ugyanazt a minőséget tudja adni így az előadó. Persze olyanra is van példa, hogy szólnak előre, hogy valami nem úgy lesz, egyeztetik, hogy ez gondot okoz-e. Ez a jobbik eset, mert akkor úgy készülünk. Mindenesetre nagyon nehéz helyzet ez mindenkinek, borzasztó lehet neki is, hogy ezzel esetleg csalódást okoz a közönségnek, miközben a legtöbb előadónak – nyilván neki is –  a közönség az első”

– tette hozzá a Neoton frontembere a Sláger Reggelben.

Ezt is olvasd el:


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.