Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a vakáció: így töltik a magyar gyerekek az idei nyarat

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek. De mit csinálnak nyáron és a szülők hogyan oldják meg az elhelyezésüket? Erre is fény derült egy friss kutatásból.

Családi nyaralás, tábor, és semmit tevés otthon - ez jellemzi a szünidőt, azaz a vakáció idejét. A magyar szülők meggondolják ha otthon kell hagyni egyedül gyermeküket, de a gyerekek nyári elhelyezése van akinél gondot jelent.

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron. A válaszok alapján az is kiderült: a mai szülők gyerekkorukban sokkal nagyobb szabadságot kaptak, mint a mostani gyerekek, viszont azoknak a gyerekeknek, akik bármikor elérhetőek – akár mobilon, akár karon viselhető okoseszközön – nagyobb önállóságot adnak a szülők.

Az átlag gyerekek a vakáció ideje alatt 5 hetet töltenek program nélkül (Foto: Pexels.com)

A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan 5 hetet lesznek úgy otthon a gyerekek, hogy nem szerveznek nekik külön programot, tehát sem tábor, sem a nagyszülők, sem családi nyaralás nem színesítik a vakációt – derül ki a friss országos reprezentatív kutatásból , amelyet 5-11 éves, többnyire alsó tagozatos gyerekek szülei körében végeztek. Ennek legfőbb oka, hogy a szülők sok esetben a home office miatt egyébként is otthon vannak, így meg tudják oldani a felügyeletet, de sajnos szerepet játszik az is, hogy a plusz elfoglaltság szervezését anyagilag nem engedhetik meg maguknak.

A szünidei programok tekintetében a családi nyaralás áll az első helyen: a válaszadók visszajelzései alapján a gyerekek bő háromnegyede (77%) tud majd így kikapcsolódni. A nagyszülőknél is komoly forgalom várható, ötből három család (58%) vesz igénybe nagyszülői segítséget akár hosszabb időre a vakáció alatt. Népszerű programnak ígérkeznek emellett a napközis táborok is; a szülők mintegy fele (48%) biztosan élni fog e lehetőséggel a gyermekei elhelyezésére, míg többnapos ottalvós táborba várhatóan csak az 5-11 éves gyerekek 15%-át íratják be.

Ezek a legnépszerűbb táborok

A valamilyen táborban résztvevő gyerekek körében a legnépszerűbb

  • a sport-, illetve edzőtáborok (a válaszadók 37%-a vesz részt ilyen tematikájú táborban)
  • a kaland-, és élménytáborok (29%)
  • az alkotó, kreatív tematikájú táborok (24%)
  • az Erzsébet táborok (18%) következnek.

Azok a lehetőségek, amelyek valamilyen digitális tudáshoz, tanuláshoz kapcsolódnak, egyelőre kevésbé népszerűek itthon (7%), de már közkedveltebbek például a hagyományőrző táboroknál (5%).

Akit szabadnak neveltek, szabadabban nevel

A kutatás arra is kitért, hogy a szülők mennyire engedékenyek azzal kapcsolatban, hogy gyerekük egyedül maradjon otthon vagy kísérő nélkül hagyja el a lakást. Nem meglepő módon minél idősebb a gyermek, annál valószínűbb, hogy legalább olykor-olykor egyedül elmehet rövid időre, pl. iskolába, kerékpározni, edzésre vagy a barátaival találkozni. Míg az 5-7 éves gyermekek közül csak minden nyolcadiknak engedik meg ezt a szülei, addig a 8-9 évesek már felének, valamint a 10-11 évesek háromnegyedének. Vidéken jóval engedékenyebbek a szülők, ott az 5-11 éves gyerekek mintegy fele élvez ebben szabadságot, míg a fővárosiak közül mindössze minden harmadik.

A magyar szülők még inkább meggondolják, ha otthon kell hagyni egyedül gyermeküket. Az 5-7 évesek esetén, akár csak az elmenetelnél, csak minden nyolcadik gyerek lehet egyedül a lakásban, míg a 8-9 évesek esetén tízből négy, a 10-11 évesek esetén pedig minden harmadik.

A válaszadó szülők gyerekként nagyobb szabadságot kaptak régen; tízből mindössze egy-kettő (kb. 15%) nem mehetett sehova egyedül. A generációs mintát viszont jól tükrözi az eredmény, hiszen akit régen elengedtek a szülei, főleg hosszabb időre, az most a gyermekével kapcsolatban is engedékenyebb e téren, míg akiket szigorúbban fogtak, annak általában a gyerekei sem mehetnek sehová kíséret nélkül.

Ha van min elérni a gyereket, a szülők is engedékenyebbek

A kutatás vizsgálta a szülői attitűdöt olyan szempontból is, hogy vajon engedékenyebbek-e akkor, ha egyébként valamilyen eszközön elérhetik a gyermeket, akkor is, ha nincs a közelben. Mind a szülő, mind pedig a gyermek szempontjából hasonló eredmények születtek.

A szülők 80%-a szerint a gyereknek is nagyon fontos, hogy bármikor el tudja őt érni, míg a szülők 78%-nak fontos, hogy gyermekét mindig elérje, ha nincs vele. Egyértelmű az igény arra, hogy bármikor-bárhogy elérhessék egymást. Az eredményekből kiderül, hogy minél idősebb a gyerek, annál valószínűbb, hogy már rendelkezik például egy karon viselhető, SIM-kártyás okoseszközzel.

Ezt is olvasd el:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.