Életforma.hu

ÉLET-MÓD

JK: a ragaszkodó, függő személyiség

Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.

A Leary által bemutatott 16 interperszonális alaptémából a J: könnyen irányítható és a K: függő, ragaszkodó magatartás összevonásával keletkezett ez az osztály. Az ide tartozó személyek már mind  pozitív érzelmi bázisról szemlélik a társakat és önmagukat, de irányítani soha, egyáltalán nem akarnak a kapcsolatokban.

            Jól alkalmazkodó (adaptív) formában a ragaszkodás és a függő (dependens) konformitás a jellemző (az utóbbi a későbbiekben /LM-attitűd/ még erősödni fog). Nemcsak a hagyományokhoz való ragaszkodásról van szó - a JK-személyiség mindenkihez és mindenhez túlságosan kötődik: személyekhez, tárgyakhoz, dolgokhoz, szokásokhoz; és minimum zavarba jön, ha bárkitől vagy bármitől meg kellene válnia.

Ő az aki évekig benne marad egy teljesen reménytelen kapcsolatban (nemcsak szerelemben, de barátságban, asztaltársaságban, albérleti viszonyban és munkakapcsolatban is /ez utóbbiakban akkor is, ha ő a főbérlő, illetve a főnök/), mert hátha rendbe jönnek a dolgok, meg úgy megszokta már a partnert, meg őt legalább ismeri már: tudja, hogy mikor mit várhat tőle, tehát nem éri meglepetés... És persze ugyanez vonatkozik a kitaposott cipőre, a lehasznált konyhabútorra, a húszéves rádióra, orsós magnóra, fekete-fehér tévére...

Extrém (maladaptív) fokban a magatehetetlen függőség a jellemző. Kritikus helyzetben - és számukra szinte minden szituáció ilyen - bizonytalan, riadt, ám reményteljes függést, passzivitást "üzennek". A pozitív érzelmi bázisról csodálattal, tisztelettel és szeretettel (nemegyszer rajongással, imádattal) néznek szó szerint fel (a kördiagram aljáról) az erős, határozott emberekre, akiktől együttérzést, segítséget és irányítást várnak s (a fent írt csodálatért "cserében") kapnak is.

Eleinte.

Mert a galambepéjű társak, partnerek, főnökök is epeömlést kapnak előbb-utóbb ettől a riadt, siránkozó, tapadó, kolduló embertől, és - maguk számára is én-idegenként megélve - egyre keményebben próbálják megértetni a JK-személyiséggel, hogy ideje összeszednie magát, mert egyszerűen elviselhetetlen!

A nem-galambepéjűek, a korábban ismertetett BC-, DE-típusúak (a sorozat olvasásába most bekapcsolódóknak mondva: a nárcisztikusok és az agresszivek)  meg direkt vadásznak a JK-társakra, hogy móresra tanítsák őket, beléjük töröljék a cipőjüket - vagyis kiélhessék felsőbbrendűségüket, illetve agresszivitásukat.

Akár kényszerből és rossz közérzettel megélve, akár önként és dalolva, de reciprok magatartást tanúsítanak ez esetben is a társak. S bizony, megint annak lehetünk a tanúi, hogy a gyenge diktál, s az erősebb kénytelen vagy siet úgy viselkedni, ahogy a gyenge kiprovokálja.

Próbáljuk most is megérteni: miért éppen ez a ragaszkodó, függő válasz-viselkedés vált uralkodóvá a JK-személynél (hiszen ugyanarra a viselkedésre elvileg még hétféle válasz adható)?

Megint a rubinsteini megállapítást idézem, e szerint a külső okok a belső feltételeken keresztül hatnak. Nézzük tehát először: milyen lehetett ez a külső ok?

Kézenfekvő, hogy az a viselkedés, amire a JK-válasz kialakul, nem lehet JK. Ez a JK-választ kiváltó viselkedés biztos, hogy egy olyan ember részéről tapasztalható, aki a kapcsolatban irányítani akar. Ezt kétféleképpen teheti: vagy negatív vagy pozitív érzelmi bázison állva.

Ha negatív érzelmi bázison áll, akkor a korábban tárgyalt BC- vagy DE-attitűd jellemző rá. Amennyiben pozitív érzelmek vezérlik, akkor vagy NO- vagy AP-attitűd az övé (ezeket később tárgyaljuk majd, de azt már most elfogadhatjuk, hogy ezek azért váltanak ki JK-attitűdöt, mert a célszemély is pozitív emocionális bázisú). A másik három (az FG-, a HI- és az ugyancsak később megtárgyalandó LM-) attitűd azért zárható ki, mert arra  nem JK a válasz-viselkedés.  Marad tehát a már ismert BC- vagy DE- és a megismerendő NO- és/vagy AP-attitűd.

Elnézést a túl részletes indokolásért, de fontos annak egyértelművé tétele, hogy kinek a hatására alakul ki bizonyos személyiségszerkezetű emberben a ragaszkodó, függő beállítódás.

S a fentiek alapján kézenfekvő, hogy a BC- és/vagy a DE-, de az NO- és/vagy AP-személyiségű ember azokban vált ki JK-attitűdöt, akik úgy önalárendelődök pozitív érzelmi bázisról, hogy közben, tudattalanul félnek az erőt, dominanciát sugárzó partnertől. Az agressziv DE-attitűdre lehet ugyanis hasonló vagy még nagyobb, durvább agresszióval is válaszolni, a versengő BC is kiválthat még keményebb nárcisztikus reagálást. Az így reflektáló emberek nyílvánvalóan nem félnek a partnertől. A JK-személy viszont fél, mert túlzottan respektál. Ez a túlzott respektus, az erő, a dominancia írtózattal vegyes tisztelete okozza, hogy a JK-személy fél az NO- és az AP-partnertől is. 

Nem véletlen, vagy így válik érthetőbbé, hogy a JK-személyekre jellemzőek a fóbiák, és itt térünk rá a rubinstejni belső feltételre.  Tudjuk, hogy a fóbia (mint beteges iszony) egy valamire áttólt félelmet jelent. Az illető félt valakitől, de mivel ezt nem merte még magának se bevallani, elkezdett - ehelyett - iszonyodni a póktól, a magasságtól, a víztől, a bezártságtól stb. Vagyis áttólta a félelmet egy személyről egy tárgyra, egy szituációra, hogy így "tudatos szinten konformis, pozitív emociókkal viszonyulhasson azokhoz, akik iránt (hiszen fél tőlük) voltaképpen negatív, rebellis módon érezhetne". /Dr. Kulcsár Zsuzsanna: Személyiség-pszichológia, Tankönyvkiadó, Bp. 1974. 78. o./

Most és így érthető a rubinstejni mondás a külső ok és a belső feltétel kapcsolatáról. S hadd mondjam ki félreérthetetlenül: ezeknek a JK-s gyerekeknek vagy negatív érzelmi bázison álló és bűntető-korlátozó (BC, DE-) szülei (gondozói, nevelői) voltak, akiktől féltek, rettegtek gyerekkorukban, vagy szeretetteljes, ám maladaptív, tehát hypernormális, autokrata (NO-, AP) szülei - akiktől ezért ugyancsak féltek is tudattalanul.

Megint a gyerekkor... De ugye emlékeznek (megint) arra, hogy tanult attitűdről van  szó, ami módosítható. Idő-  és költségigényes terápiával, de módosítható, meg is szüntethető.

Folytatjuk. Addig is konzultációs lehetőség:

    (06-1) 24-00-117, 06-20-950-61-33, [email protected], [email protected].  


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.