Facebook hozzászólás
434

Katona Klári

Katona Klári nemcsak hihetetlen közvetlenségével tűnik ki a magyar közéletből. Meggyőződésem, hogy mindenki tanulhatna tőle. A sztárvilág képviselői és a hétköznapi emberek egyaránt. Neki talán fontosabb mások sorsa, mint a sajátja.

Mi az, ami önt leginkább zavarja most, 2006-ban? Amin szívesen változtatna, de nem tud.

Nem hiszem, hogy van ilyen. Sok dolog rossz irányt vett, és sok a kétes felhang körülöttünk, hiba ezeket nem észlelni. Viszont észlelve nem megtenni a mi ellenreakcióinkat, még nagyobb hiba volna. Amíg a józanságunk megmarad, amíg nem a más által létrehozott helyzettől befolyásoltan és félelemben éljük az életünket, hanem mindent megteszünk azért, hogy környezetünket jobbá tegyük, addig nincs baj. Nem szabad elhatárolódni a rossztól, és törekedni kell a jóra. Sajnos vannak emberek, akik fe-leslegesnek érzik magukat, már nem hisznek semmiben, de szerencsére nem ez a jellemző. Az utóbbi időben találkoztam huszonéves újságíróval, akinek irigylésre méltó tartása van, és beszélgettem hatvanévesekkel, akik most döbbentek rá lehetőségeik tárházára, kezdeményeznek, dolgoznak, szakadatlanul tesznek-vesznek egy jobb sors érdekében. Lehet, nem olyan gördülékenyen mennek a dolgaink, ahogy elvárnánk, de a sok kicsi jó összességében előbb-utóbb majd hatalmas eredményre vezet.

Szavai azt sugallják, hogy kizárólag akkor boldog, ha a környezete is az.

Ez pontosan így van. Örülök, hogy észrevette.

PUHA JÓZSEF

www.ujszo.com





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!