Facebook hozzászólás
434

Katona Klári

Katona Klári nemcsak hihetetlen közvetlenségével tűnik ki a magyar közéletből. Meggyőződésem, hogy mindenki tanulhatna tőle. A sztárvilág képviselői és a hétköznapi emberek egyaránt. Neki talán fontosabb mások sorsa, mint a sajátja.

Az említett …neked című lemeze kapcsán valaki azt írta önről az interneten, hogy új zenés költő született. A könyv engem is megerősített ebben.

Szívet melengető a megfogalmazás, de nem tartom magamat költőnek. Ezek mindössze egyszeri gondolatok, távol állnak a költészettől. Követtem egy megnyilvánulási formát, és ezzel nem léptem át magasabb dimenzióba. Továbbra is énekesnő vagyok, a könyv nem többé tett, hanem teljesebbé.

Készített egy másik hanghordozót is Óvodás dalaim címmel. Miért tartja fontosnak szólni a legkisebbekhez is?

Gyerekek énekelnek rajta népdalokat, vonósnégyessel, népi hangszerekkel kiegészítve. Valóban az óvodásoknak szántam, de miután az első párezer kinyomtatott példány elfogy, a második kiadásra megváltoztatom a címét, mert kiderült a visszajelzésekből, hogy az általános iskola első három osztályában is hasznosítható. Kötelességemnek éreztem ezt a kiadványt, hogy ismertebb és elismertebb legyen a magyar népdal. Hiába vagyunk Bartók és Kodály országa, a zenetanítást manapság komoly veszély fenyegeti, felmerült, hogy az általános iskolában nem lesz kötelező. Úgy gondoltam, ebben a furcsa helyzetben le kell tennem valamit az asztalra, amelynek segítségével a gyerekek könnyebben elsajátíthatják az anyanyelvükhöz kapcsolódó zenét, és felismerhetik a saját magukban megbúvó képességeket. Hadd ne kívülről ítéljék meg, hogy tud-e énekelni vagy sem. A mai óvodapedagógiának meghökkentő szempontjai vannak a zenei képzéssel kapcsolatban. Elvárás, hogy az óvodás évek végére a gyermekek elérjenek egy hangmagasságot. Akinek nem megy, megkérdőjeleződik a tehetsége. Ha az operaműfajnak vannak hangfajai, akkor óvodáskorban is természetes, hogy a kicsik más-más hangmagasságokon énekelnek. És örömmel énekelnek. A gyakorlatban kevésbé életképes szabályozások csorbáit ki kell köszörülnünk. Ha az ember megbizonyosodik arról, hogy hatékonyabban is működhetnek bizonyos dolgok, azért fontos cselekedni. És akkor az eredmény sem marad el. A zene örömének kiskorban való átélése életünk egészére kihat. Ráadásul a népdalok a sokszor számon kért magyarságtudatot is fejlesztik. Békésen.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!