Érdemes vállalni a gyengeségünket, hogy valóban erősek lehessünk
Mesék a zárkából – egy film, amit az élet írt
Már a Netflixen is megtekinthető Visky Ábel dokumentumfilmje, a Mesék a zárkából, amely nemrég nyerte el a legjobb magyar alkotásnak járó díjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Súlyos testi sértésért, rablásért elítélt apák írnak benne meséket otthon lévő gyerekeiknek, a történetekből pedig animációs filmek készülnek a fogvatartottak és gyerekeik szereplésével. Képesek-e a mesék áthidalni a civil élet és a börtön világa közti szakadékot? Milyen érzelmi változásokat indíthat el a közös alkotás élménye? A filmről Visky Ábel rendezővel beszélgettünk.
A filmet nézve végig az a kérdés foglalkoztatott, vajon a művészet tud-e ezekben a helyzetekben segíteni? Egyáltalán mit adhat, adhat-e egyáltalán valamit az ilyen helyzetekben?
Azt gondolom, hogy a börtön legfontosabb feladata a társadalmi reintegráció: hogy úgy kerüljenek onnan szabadlábra az emberek, hogy valóban értékes tagjai lehessenek a társadalomnak. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ezt nem elsősorban büntetéssel vagy a bűnbánat kicsikarásával lehet elérni, hanem azzal, hogy lehetőséget biztosítunk a saját értékességük, kreativitásuk megtapasztalására, ami aztán bennük megerősödve a továbblépés alapja is lehet. Egy művészeti projektben való részvétel ennek a lehetőségét adja meg.
A filmben szereplő három férfi erőszakos bűncselekményekért ( súlyos testi sértés, rablás, emberrablás, személyi szabadság korlátozása) került börtönbe, és ezért komoly 5-8 éves büntetésüket töltötték éppen a rácsok mögött. Amikor megnézték az általuk írt, és a szereplésükkel leforgatott mesefilmeket, az látszott rajtuk, hogy ellágyulnak, érzelmileg is megenyhülnek ezek az „erős” emberek.
Én is azt tapasztalom, hogy akkor jutok el a saját belső erőforrásaimhoz, amikor el merek gyengülni. Ha elnyomom a gyenge oldalamat, azzal párhuzamosan az erős oldalam sem tud igazán önazonosan megmutatkozni. Úgyhogy örülök, hogy megengedték maguknak ezt az érzelmi bevonódást, ami egy börtön-közegben akár gyengeségnek is minősülhet, mert így talán felszabadultabban és magabiztosabban lehetnek jelen apaként vagy férfiként a saját kapcsolataikban is.
A gyerekek esetében mennyire működött a mesék gyógyító ereje?
Az apák olyan mesei alapötleteket hoztak, amelyekben a gyerekek aktív mesehősökként jelentek meg, olyanokként, akik képesek megküzdeni az előttük tornyosuló nehézségekkel, akadályokkal. Azt hiszem, hogy ezeknek a karaktereknek a belülről való megformálása olyan kreatív energiát szabadított fel bennük, ami fontos erőforrás lehet számukra a későbbiekben is – különösen úgy, hogy ezt a megélést valamilyen formában az apjuktól kapták ajándékba.
Hozzászólás zárolva.