Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért fontos nagy hangsúlyt fektetni az önéletrajz megírására?

Sokan úgy vélik, hogy az önéletrajzot elegendő tessék-lássék módon elkészíteni, hiszen úgysem az a lényeg, hanem maga az állásinterjú. Ez azonban nem teljesen így van. Ráadásul ahhoz, hogy a pályázó eljusson az állásinterjúig, fontos, hogy a HR szakembereket meggyőzze a beadott CV.

Az első akadály

Az önéletrajznak sokkal nagyobb szerepe van annál, mint azt sokan gondolják. Ez gyakorlatilag egy belépő az állásinterjúra. Nem túlzás kijelenteni, hogy a jó önéletrajz megírása külön művészet. A CV elkészítésének számos pontján el lehet csúszni. Például a felesleges információk megadásával, nem megfelelő tartalommal, stílusbeli problémákkal és még hosszan lehetne sorolni.

Fizikai és szellemi munkára jelentkezéskor is megfelelő CV-re lesz szükség. Például az alábbi oldalon található munkakörök esetében is: https://budapestallas.hu/allasok/epitoipar-epiteszet.

Két eset van, amikor kevésbé fontos az önéletrajz külleme és tartalma. Az egyik, ha protekció által biztos, hogy a jelentkező meg fogja kapni a munkát, a másik pedig, ha hiányszakmáról van szó, és szinte biztos, hogy a munkaadó lecsap a jelentkezőre. Ugyanakkor ezekben az esetekben sem célszerű összecsapni az önéletrajzot, hiszen ha mégis van egy alkalmasabb jelentkező, akkor könnyű pórul járni.

Ahhoz, hogy a szimpátiát el lehessen nyerni az állásinterjún, és bizonyítani tudja a jelentkező a szakmai hozzáértését, először be kell jutni az interjúra. Márpedig ehhez önéletrajzra van szükség. Még hozzá egy igazán jóra!

CV az adott pozícióra szabva

A legtöbb pályázó elkészíti az önéletrajzát, majd azt több helyre is kiküldi. Ezzel az a probléma, hogy az egyik helyre lehet, hogy megfelel a CV, viszont a másik helyre már nem feltétlenül. Nem kell mindenhova egy teljesen új önéletrajzot készíteni, azonban célszerű az adott állásajánlatra szabni.

Némely cégeknél a HR szakembernek több tucat vagy akár több száz CV-t kell átnéznie - általában rövid idő alatt. Vagyis nincs idő arra, hogy mindegyiket tüzetesen átolvassa. Általában csak átfutja őket, és azokat, amelyek megfelelőek lehetnek az adott pozícióra, kiválogatja, a többit pedig félrerakja. Könnyű a rostán kívülre kerülni, ha az önéletrajz nem megfelelő.

Nyugodtan lehet kiemeléseket, színeket használni, persze a jó ízlés határain belül. Elvégre valamivel ki kell tűnni a tömegből. Ahogy fentebb is említettük, a HR-es kollégáknak nagyon gyorsan kell szelektálni, így egy-két oldal bőven elég, nem kell bő lére ereszteni a szavakat. A lényegnek viszont benne kell lenni - röviden, tömören és átláthatóan.

Kísérőlevél és motivációs levél

Ma már egyre ritkább, hogy egy cég kísérőlevelet vagy motivációs levelet kér. Éppen ezért ezeket nem is kötelező elkészíteni, hacsak az állásajánlatban ezt kifejezetten nem kérik. Ha nem kell, akkor abban az esetben érdemes csatolni, ha egy érdekes, informatív levelet tud készíteni a pályázó, amivel kitűnhet a többiek közül.


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.