Modern cigányballada a mai magyar valóságból

És most viszi magával Rosscomonba.

Egy gyönyörű házban lakunk négyen. Két ír, egy francia, és én, a magyar. Reggel, amikor felébredek, és kinyitom az ablakomat, egy hatalmas rét van előttem, és ott vannak a lovaim.

A lovai?

Azért mondom így, mert almával szoktam etetni őket. Négy ló. Egy szőke, két barna és egy fehér. Gyönyörűek, amikor szaladgálnak. Mi pedig úgy élünk négyen, mint a Jóbarátok című tévésorozat hősei. Délután járok dolgozni, de még éjfél előtt befejezem. Olyankor már fél Rosscomon ott van a házban, ha buli van. Gitározunk, borozgatunk… lassan el is kell költöznünk, mert a szomszédok már megelégelték ezt a zajos, fiatalos életsílust. De most egy még nagyobb, kertes házba költözünk, ahol nem lakik a közelben senki. A legjobb barátaim brazilok. Ha velük vagyok, megnyugszom. Az írekkel túl nagy a pörgés, a brazil fiúkkal meg szépen elüldögélek. Két szabadnapom van egy héten. Általában éjszaka írok.

Regényt?

Naplót. De csak magamnak. Ezt nem adom ki. Amit egyszer majd igen, az három szerelem története.

Térjünk vissza Katikához! Tudta, hogy amit elmond, az papírra kerül?

Persze. Ezt közösen határoztuk el. Az viszont már egyedül az én döntésem volt, hogy a járulékomból kapni fog. Én nem akarok senkit kizsákmányolni. Másrészt pedig nem vagyok kapzsi, rossz ember.

Bizonyára ennek köszönheti Katinka őszinteségét is.

Hozzám eddig nagyjából mindenki őszinte volt. Én megérzem, ha valaki nem az.

A szakács és a mosogató között nem lehet két lépés távolság?

Eleinte nem is volt annyira felhőtlen a kapcsolatunk. Nem gyűlöltük egymást, csak különösebben én sem foglalkoztam vele, meg ő sem velem. Később lettünk jó barátok. Nekem nagyon sok cigánybarátom van. Soha semmi gondom nem volt velük, sőt gyerekkoromban a legjobbakat mindig a cigányoknál ettem. Megérezték, hogy fenntartás nélkül húztam feléjük, és egy idő után befogadtak, és segítettek, ha bajba kerültem.