Nem boldogít, de jó, ha van!

 Az emberi társadalom rétegekre tagozódik, és mindegyik réteg a felette állóból él, és a legfelső, a felső” tízezer”, valamilyen jogon birtokolhatja az összes értéket.

 Állandó küzdelem zajlik, alsó és felső szinten a húsosfazék körül, hogy ki tud közelebb kerülni, a közösből többet magáénak tudni.

 Ennek a harcnak (melyben ember embernek farkasa) függvényei az alsóbb rétegek, hiszen minél lejjebb megyünk, az elit harc eredménye mindinkább veszít a lényegéből, hiszen csak az elpocsékolt értékek meg nem léte az, amit igazán a bőrünkön érzünk.

(A politika nagy kudarca, hogy minél szűkösebbek az úgymond polgárok anyagi lehetőségei, annál kevésbé hozza tűzbe az ideológiai vita, inkább csak az foglalkoztatja, hogy milyen útón-módon, és legfőképpen milyen feneketlen kútba tűnnek el az irdatlan összegek, amelyeket a legkülönbözőbb módozatokban szednek be tőlünk.)

 Hogy mi is valójában az érték?

Ennek változása mélyíti a szakadékot a két csoport között, a fent és a lent között, ami egyre inkább kezd felborulni, és a távolság egyre nagyobb, és ez a helyzet nem, hogy javulna, de egyre tarthatatlanabb.

 Kezdetben értéknek volt mondható az, amit megettünk vagy megittunk.

De ahhoz hogy az ember a természeti javak megteremtésétől függetlenítse magát, és a csoporttól amiben élt, -és mindenhol „gazdag” akart lenni-, akkor tömörebb formában kellett értéket tárolnia.

 Megjelent a pénz, először, mint cseretárgy: arany, drágakő, gyöngy formájában.

Azt szoktuk mondani, hogy ezt azért vezették be, hogy a kereskedelmet megkönnyítsük.

Most azonban a hatalom nem egy közösség értékét, kialakult szokásait jelenti, csak egy pénzzel teli táskát, egy degeszre tömött bukszát.

 Ami mivel nem volt egy könnyű és kényelmes viselet, beköszöntött a papírpénz kora, amit aranyra lehetett váltani, így az értéke megegyezett azzal.

Történetünk mai szakaszában az érték, mint olyan, teljesen kicsúszott a „kezeink közül”, elveszve a papírok és a számítógépes kimutatások dzsungelében.