Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem kell mindent megoldani!

Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy egy kapcsolódáshoz mindig két ember kell. 

Akik ismernek, tudják, hogy nagy megoldóember vagyok. Minden problémára van három megoldásom – ráadásul olyan gyorsan kapcsolok át agyba és világmegváltóba, hogy az érzelmeim általában csak utólag követnek. Egy (vagy két) pohár bor mellett viszont megérkeznek. 

Kocsis-M. Brigitta (fotó: Hámori Zsófia)

 

A héten sok mindent kellett megoldanom: intéztem is mindent derekasan, egymagam, legyen szó munkáról, betegségről, SOS Covid-tesztről, autó-meghúzásról. A hét végén minden sor végére pipa került, Brigike megint ügyes kislány volt. De vajon boldog is? Vagy csak magányos? És a magányát miért nem tudja olyan ügyesen megoldani, mint minden más operatív dolgot? 

Aztán rájöttem, hogy azért, mert a kapcsolódásokhoz két ember kell. Én, aki megszoktam, hogy mindig mindent megoldok egyedül, egy emberi kapcsolatot nem tudok a vállamon vinni egymagam – legyen az családi, baráti, szerelmi vagy kollegiális. Ha megfeszülök, akkor is csak 50% vagyok – ami még barátok között sem minősített többség. Ahogy Tisza Kata mondta: „de nem tudtam / kettőnk lenni / egymagam”.

„A maga baja az, Nóra, hogy meg akarja oldani. Hogy mindent meg akar. Hogy azt hiszi, minden magán múlik. Hogy azt hiszi, a maga erőfeszítésével, és még nagyobb erőfeszítésével a dolgok jóra fordulnak. Belátni, hogy ez nem így van, az a maga kudarca volna. Lehet, hogy el kellene fogadnia a kudarcot, hogy az kudarc, és nem feltétlenül a magáé, hiszen nem felelhet maga mindenért.” – Ezt is Tisza Kata írta. 

Hát, a rohadt életbe, tényleg nem tudok mindent megoldani egyedül. Nincs minden felett kontrollom, befolyásom. Amit én teszek – az rólam szól. Amit a másik tesz – az róla szól. És csak azt kérem a Jóistentől, hogy adja meg azt a tisztánlátást, hogy ezt a kettőt sose keverjem össze!

Ezt is olvasd el: Bor és munka? Elválaszthatatlan!

További információ a szerzőről és munkásságáról: itt és itt


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.